Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.160.a/3)

1951-08-10

- 13 - j h hozzászólással visszatartóul-: őket, az lesz a következménye, hogy f nem szólalnak fel.Ez egy igen komoly dolog.Mert Kiss elvtársno is azt mondta, hogy ő bizony már nem fog hozzászólni, mert most is Szentaskó elvtárs hogy visszavágott. Nekünk elvtárs a dolgozókra kell támaszkodni. Elvtársak nem tudom azt, hogy nem e dolgozok kö­zött van az ellenség. Az egyik, hogy annyira elnyomunk a/iatalonat a régi szakmunkások. Étiből adódik az is, ho y a szakmunkás -tordes nincs biztosítva.Én azt hiszem, hogy nagyon meg ltellene__nézni azo­kat a művezetőket akiknek a kezén ezek a dolgok keresztül ménnek. Ha a fiatalokat elvtársak megtudjuk fogni, akkor megfog válgozni a munkához való viszony is. Azt hiszem, hogy nekünk nem szabad ide­geseknek lenni amikor a dolgozókkal beszálunk, hanem nekünk_mindent meg kell magyarázni, a becsületes embereket szembe kell állítani az ellenséggel. Meg kell mondani, liogy nincs összeforrva a part és a 1 szakszervezet, egy bizonyos válaszfal van közöttük, az elvtárs fel vetette a sok nehézséget. Én hiányo/lom, hogy az elvtársaid: nem jöt­tek előbb, a nehézségeikkel. Mi az elvtársaknak tudunk segíteni, de ehhez az kell, hogy őszintén jöjjenek a kérdésekkel. Azzal sem ér­tek, #gyet, hogy a selejt c>-a sem vészes, mert lehet, hogy holnap már az lesz. Nem látszik még meg az egy személyi felelőség kérdése. Az elvtársak felvették, hogy nincs nézeteltérés. Én ezt hiányolom. Fiatal elv társak vannak a háromszögön belül és ebből is adódik, ho' y nem tud kialakulni a megfelelő összhang. Megvan még a dolgozok lebecsülése is. Ezen javítani kell sürgősen. Ha kivolna épitve az egyszemélyi felelőség kérdése, altkor azok a hibák nem fordulhatnának elő. Az elvtársaknak egyenként meg kellene nézni a művezetők mun­ká j át Es határozatokat kell hozni a hibák kijavítására. Ha a műveze­tők nem állnak helyt a feladatok elvégzésében súlyosan büntetni kell őket anyagilag is. A pártszervezetről gondoskodni fórunk, hogy mega tudjuk adni a megfelelő segítséget. Támaszkodni kell a Pártra, hogy érezzék a dolgozók azt, hogy a Pártszervezet az, mely vereti az e­­gész dolgozó népet, az üzemben is vezetni kell a dolgozókat a mi nagy utónkon a szocializmus felé. A profil kérdését megfogjuk nézni Molnár elvtárs: Elvtársak, amikor a Pártbizottság elé kerül egy ügy kivizsgáló -------------sa, akkor arra alaposan fel kell készülni, ho.;/ eltudj ál: mondani a mondanivalójukat, hogy ne legyen vita. Továbbá az első kérdés a bírálat kérdése. Teljesen egyetértek Barna /Ívtársnő felvetésével. Felvetődött a halvacsora kérdése, hogy a vállalatvezető autóval megy el. Én úgy látom hogy a vállalatvezetőnek jogában áll egy hé­ten egyszar autóval elmenni vagy színházba, vagy bárhova. De én úgy látom, hogy az Atrában elszakadtak a tömegektől és nem találtuk meg a dolgozók és a vezetők között a kapcsolatot. Mi funkcionáriu­sok vagyunk és a helyi viszonyoknak megfelelően kell mindent csi­nálni. Ézentaskó elvtárs egy alkalommal felvetette azt is, hogy nem tud egy elvtársnővel együtt dolgozni, mert nem a legmegfelelőbb az alakja, “ekünk erről eddig nem volt tudomásunk, hogy neked ezen a téren zűrjeid vannak. Elvtársak, ha ilyesmi fennállt az üzemben akkor én hibának vetem fel a vacsora kérdését is. a másik kérdés, hogy az elvtársai: nagyon gyakran megemlegetik a múltat, hogy milyen nehézségeik voltai: mikor kijöttek. Mi figyelembe vettük, hogy mi-_ 1 en körülmények között jöttek az elvtársak az üzembe, a szervezeti sémával kapcsolatban úgy gondolom, hogy Rohác3 elég jó szakember, hogy ezt feltudja építeni. Két héten belül elvtársak rendet kell csinálni ezen a területen. Meg kell mondani, hogy nem megy a bírá­lás kellően, ez hiba. Mi kommunisták vagyunk és mindenki felé bí­rálhatunk, de a bírálat párt szerű legyen. Rákosi elvtárs arra tanít bennünket, hogy mindazért ami az országban történik mi kommunisták vagyunk a felelősek. Ha valahol hiba van elvtársai: elsősorban bennük van a hiba.Kérem az elv társ altat, hogy vizsgálják meg az itt felmerü­lő kérdéseket, és esen keresztül megtudjuk oldalú a problémákat. / m __________________________________________ / r i "v— - '^9— f/p

Next

/
Thumbnails
Contents