Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.160.a/2)

1955-11-10

r ... n » kevés helyen birálták. Szervezeti rész. A pártbizottság es Párt Végrehajtó— bizottság segítése nem mindenben volt kielégítő a ve­zetőségválasztás lebonyolításában sem. igyik hiba, a vezetőségek beszámolóinál volt, mert volt oly^n be­számoló, amelyik 2o- 25 percig tartott és rövid volt. A hibák főokát abban kell keresnünk, „hogy kevés „alap- „ szervezetünk volt olyan, aki a vezetőségválasztás eloke szitásé előtt a párttagsággal ismertette volna a veze­­tőségválasztás jelentőségét és hogy széles körben ér­deklődtek volna a végzett munkáról, vagyis hogy a be­számolókban benne lett volna a párttagság véleménye, a beszámoló nem a kollektíva véleményét foglalta ma­­gában. Ezen a fogyatékosságon most az elkövetkezendő választásoknál javítani kell és a párttagság véleményét kell a beszámolókhoz kérni as elvégzett „munkáról. A „ve­­zotőségválasztás eredményei mellett a főbb hiányosság leginkább a taggyűlést levezető elnököknél mutatkozott mee, mivel nem kellő gonddal lett a taggyűlést leveze­­ü" -tő elnök kiválasztva s ez több helyen zavart okozott. Vagy volt olyan alapszervezet, ahol a jelölő bizottság elnöke saját magát is a listára vette, mint pld. a Pestékiparnál. Kedves Elvtársak! A t&v&lyi tEp&s&talatokst leszűrve, figyelembe véve az elért eredményeket kétségtelen a ve­zetőségválasztás óta nagy eredményeket értek el^az alap­szervezetek. De nézzük meg a hiányosságokat is és úgy foglünk a munkához. Tisztázni kell mi a vezetuségválasz­­tás célja. Elősorban a szocializmus építésének a tiz­­+ nyitása u termelés szakadatlan növelésével, nzt megér­tetni a párttagjainkkal, hogy a Pártépités nem mula hop'V a párt nem önmagában létezik, cy p^ a proletér diktatúra eszköze, mint a szocializmus fel­építésének egyetlen eszköze, csak úgy tud nely túlin ha se^itiük megoldani az alapszervekten, a alapazervi feJ«féÍSen keresztül az® hogy 1 növekedjen. Megértessük, hogy a jobboldali ^lhajláia számos nézetével szemben elősődleges feladat a nehéz­ipar feilesztése. Megértessük a dolgozókkal azt^, „ho®y léiét forrása csakis a termelő munka lehet, muskepp npm lehet elérni aj ólét et, kulturáltságot csak ha a terveket teljesít jük. különösen szeretném kihangsúlyoz­ni hogv az alapszervezetek feladata a minőség kérdé­sé’, neÉ csak a könnyűipari üzemekre v°£^k°zxk£ Áelejt­­a nehézipari üzemekre, ontoaékre is, akik u sok seiejv tel óriási károkot okoznak az országnak., qy kell en7ni a nárt alapszervezetnek választás ±oly®nan, harv a kerületünk elnyerhesse a üp. Pátbizottsag vanaor serlegét, melynek feltétele az 1955-ös népgazdasági terv maradéktalan teljesítése és a építés munkáját, vagyis a tag- tagj. llQZ_ t?"dii fizetést. Ugyan akkor nagy lendülettel keliko záfogni má? ebben Sz évben a második ötéves terv cél­­kitűzéseinek a megvalésitáeához. Gondoskodni kell, hogy az üzemekben biztosítva legyenek a műszaki felte telek, úgy mozgósítsuk az üzemek igazgatóit,vazé.óit ho<ry előre, perspektivikusan tudjanak gondoskodni ezekről és a munkások ugyan olyan lazaa * szüljenek, mint a hároméves terv megindulusanul és c ; G 1

Next

/
Thumbnails
Contents