Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.160.a/2)
1955-06-28
| a szövetkezetei; a kalikóktól, másrészt as arra alkalmas ós hajlandó gazdáktól létrehozni egy III* tip. szövezteketet. Ennek a gazdasági ós területi feltétdei biztosítva vannak. *uindlcét feladat mogo dáaa ahogyan azt a kV. határozata is ól©s3n aláhúzza, osak a szigorú önkéntesség elvének betartásával aalósitható meg. Tehát elihez ozivoo, kitartó állandó politikai múlta szükséges én ennek me gőze i*ve zése az állami és tömegszervezetek bovonáoával a pártbizottságra váré feladat, hogy maradéktalanul be tártául: a lenini fokozatosság elvét. A harmadik I. tip. szövetkezetnél a Petőfinél a helyze felmérése után az a megállapításunk, hogy jelenleg köz vétlenül nem tűzhessük ki óéiul annak III. tip. szövet kezetté való átszervezését, ellenben az alapszabály szerinti működést, feltétlenül ennél a szövetkezetnél is biztosítani kell. Te leintve hogy az átszervezési munka feltétlenül sokol daluy pop.ltlkai szervezési munkát követel meg, a patronász munkái tovább kell erőoiteni ós javítani. ©ártunk III. kongresszusa pozitívan értékelte a patronázs munka eddigi eredményeit. A jó patron, munka elősegíti a mezőgazdaság szocialista fejlődését, a város ós falu kapcsolatának erősödését. Hozzájárult az ujszakasz gazdaságpolitikájának megvalósításához, erősíti a munkások és parasztok szövetségét. E szövetség megerősítése, ób a falu megsegítésére, KV-ünk 1946-ban határozatot hozott a falujáré munka végzésére. Ez a munka az eltelt esztendők során mo<? szerében változott de tartalma változatlan a falu segítése és ezen keresztül a munkás paraszt szőve* állandó szilárdítása. n __________- r —r ^ i fi • ■# fi