Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.160.a/2)
1955-06-28
| - aa I A szocializmus győzelmét falun, népgazdaságunk im. fejlettségi fokún, mindenekelőtt i>olitikai munkával lehet éo kell biztosítani. Fő feladat ezért most a falun a párt és állami irányításnak erősítése. A városi, hivt tali és üzemi pártszervezetek -ahogyan ezt a határoz; kimondja- még ebben az évben kötelesek 12oo kommunista-1 falusi munkára a küldeni., akik gépállomás!, áüami gazdasági igazgatók, term.szövetlcezeti elnökök, illetve párttitkárok lehetnek. Ez azt jelenti, hogy legalább annyira, mint az elmúlt esztendők során, Vagy ha kell még nagyobb mértékben kerületünkbő. ^ is arra áias alkalmas és érdemes kommunistákat fogunk falura küldeni. Mindenek előtt politikailag szilárd elvtársákat, olyan kát akt gyakorlati párt vagy gazdasági munkában már me mutatták, hogy van tehetségül: és szervezőképességül:. Azok a kommunistái: akik falura mennek, fontos pártmegbizatást teljesítőnek. A EV. nagyrabecsüli ezeket az olvtársakat, okik önként vesznek részt abban a forradalmi harcban, amelyet dolgozó népünk, élén dicső párt unkkal a mezőgazdaság szocialista átszervezéséért, a mezőgazdasági termelés fellendítéséért, a szocializmus szent ügyénél: győzelméért vivnak. E téren nekünk kettős föladatunk van, mert az mellet, hogy falura kell és fogunk küldeni arra álkilimas kommunistákat,a saját mezőgazdasági helyzetünk javítására ugyancsak jelentős erőt kell fordítani. Ex Eab paranosolélag követeli meg a jelenlegi helyzet és a KV. határozatának célkitűzései. Ugyanis a mezőgazdasági szövetkezeten túl, amiről az előbbiek Ború részletesen beszéltem, három I. tip. term.szövet* rr _ _______ ^ " r — » ”91 ^fi© i fi" —9i 9-9 -tó ^ ^------