Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XX. Kerületi (1950-ig Pestszenterzsébeti, Soroksári) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.160.a/1)

1951-11-25

módszerekkel kell irányítani azokat. Ebből adódnak azok a helytelen nézetek, ami megnyilvánult egyrészt az egyes titkár elvt Pirsaknál, akik azt mondották, hogy az IllT.üUZ, a DISZ munka az nem pártmunka és ezen keresztül nemlehet párttagnak lenni. Másrészt az MNDüZ egyes szervezeteinél ebből kifolyólag olyan nézet van, hogy a pártveze­tőség nedirigáljon, mert ők sokkal előbb voltak vezetők mint akik a pártszervezetet vezetik. /II.körzet./ A töraegazervezetekkel való kapcsolat helytelen módszere legjobban a DI8Z-el kapcsolatban nyil­vánul. meg, ami úgy mutatkozik, hogy a DlüZ-nek az üzemeken keresz­tül nemadtuk meg azt a súlyt mint amire szüksége lett volna. Mi magunk semkezeltük a szervezeti szabályzatnak megfelelően, mert hagytuk azt az állapotot, hogy 20-évcn aluliak arány száma növeked­jen a tagjelölt felvét élnél, de nemvettünk irányt arra, hogy ezeket a DISZ javasolja. Ebből adódik az, hogy egész évben eddig^8 tag­jelölt és tagfelvételen van rajta a BI3Z ajánlása, le nemhajtottuk végre azt a saját határozatunkat sem, hogy minden egyes DI3Z veze­tőségi ülésen résztvesz egy-egy PB. tag, közve/Ien segítséget nyújt az elvtársak munkáján alt a megjavításában, amin keresztül maga a _ jjIü8 bizottság súlyát megnöveltük volna, de n fiatalok munkáját közelebb ia hoztuk volna a Pártbizottsághoz. De amikor a DloZ-el kapcsolatos hibákról beszélünk bírálatét kívánok mondani a Buda­pesti Pártbizottság felé, úgy érezzük, hogy a DlaZ-el való foglal­kozás ott sem megy olyan színvonalon, mint ahogy ennek fontossága megköveteli. Pl. a DlaZ munkája ugyancsak ritkám van napirenden a Budapesti PB. nem hatott oda, hogy a DIu2 Budapesti szervezete fel­keresse a kerületi Pártbizottságot és velünk io átbeszélje a problémákat, az intézkedési módjuk az elvtársaknak a Budapesti Dísz­nél olyan, hogy a kerületi DIüZ titkár kérdését egy telefonbeszél­getésen keresztül intézik ol azzal, hogy a PB. gondoskodjon tit­kárról. Továbbá a munkomódozerUkro jellemző az is, hogy minden hé­ten más és más napokon voltak a titkári értekezletek, ami a holyl DlbZ munkában nagy zavarokat okozott. Azt hiszem, hogy ezek a ta­nulságok hozzájárulnak ahhoz, hogy a Budapesti Pártbizottság sokkal többet foglalkozzon a fiatal olc kérdésével, akik egész jövőnket kép­viselik, akiktől lényegében függ a szocializmus építése, hazánk további erősödése. Elvtúraák i Minden lehetőségünk megvan arra, hogy eredményelnköt tovább fejlesszük és hibáinkat azok felismeré­se után kellő keménységgel, szilárdsággal kiküszöböljük, un alá­­szeretném huzni, hogy csrak akkor tudunk munkánkban további ered­ményeket elérni, ha v.z omborekkel való foglalkozást a káderekkel való foglalkozást elmélyítjük. Mindnyájuknak úgy kell foglalkozni a káderekkel mint Pártunk, országunk legdrágább kincsével, Előttünk kell lenni ónnak, hogy feladatunk végrehajtásához az embereket kell átalakítani, fclyan embereket kell nevelni, akik mindenkor szilár­dan állnak a posztjukon és hajtják végre pártunk útmutatását a leg­nehezebb időkben is. Legyen előttünk Rákosi elvtárs tanítása. "Legyen a jó kommunista egyben a legjobb hazafi, akinek példamuta­tását, lelkesen, egysége són követi az egész magyar nép. Minnél jobbár: teljesítjük dolgozó népünk javára hazafias kötelességünket, ennél jobban szolgáljuk az emberi haladás ügyét és egyben annál hivobb katonái vagyunk a proletár nemzetköziség a béke legyőzhetet­len táborának. - Mi magyar kommunisták rajta leszünk - mondotta Rákosi elvtárs - hogy a lehetőségekkel jól é1jUnk dolgozó magyar népünk javára, igyszolgáljuk legjobban a béke, a szocializmus ügyét. Azt az ügyet amellyé c. biztos jövő s melynek 800 milliós tábora elén ott halad győzelmesen felszabadítónk a hatalmas yz.U. mindannyiunk szeretet, bölcs vezére a nagy oztálin. nbben a harcban vezet bennün­ket ami orŐ3 hatalmas Pártunk, mindnyájunk szeretet vezetője Rákosi elvtárs. . /. / j,#WMÍ*<l* jai!#WBWWP<»^|

Next

/
Thumbnails
Contents