XXXV.15.b / 6/a. MSZMP X. Kerületi Bizottsága. 1956.10.24-1957.08.10. Visszaemlékezések a kőbányai 1956. októberi "ellenforradalmi" eseményekről
i * szagnak, aki müveit ember. 24-én reggel, amikor be akartam menni a pártházba, nem akartak beengedni, mondván, hogy nőkre nincsen szükség. Azonban több elvtársnővel együtt mégis bementünk, ott teljesítettünk szolgálatot. 24-én reggel köd volt. Két teherautónyi fiatal haladt el a ház előtt. Valószínű részegek voltak. Nekimentek a Kápolna u. telefonfülkének, autóval együtt. A rendőrség felé mentek. A rendőrségtől követelték, adják ít a fegyvereket. Az épületből lövéssel válaszoltak erre a követelés- re, úgy hallottam, hogy egy sebesült is volt. A rendőrs ég előtt ácsorgó tömeg szervezetten a Pataki István térre ment. Egy hosszú, sovány, birge'ri-csizmás, vadászkalapos egyén emelkedett ki különösképpen a menetből. Útjuk a szovjet hős i emlékműhöz vezetett. Először a baton- lapokat tördelték le, majd a betonlapokkal ütögetni kezdték a szobrot, azon a ponton, ahol a kézfogás van. A tömeg trágár szavakat ordítozott. Hazaáruló, orosz bérencek, stb. Nem sikerült a szobrot ösz- szetörni. Érdekesség, hogy a tömeg nagyrésze csak passziv szemlélő volt. Megjegyzéseket is csak egynéhány helyen hallottam. Miután nem 0 birták a szobrot összetörni, nagyobb tömeg esett neki és különböző eázközök felhasználásával ledöntötték. A ledöntés pillanatában már egyesek röhögtek, mások dermedten nézték a történteket. Közelemben állott Bakonyiné trafikos, aki hangosan kiáltotta? végre ledöntötték ezt a piszkos szobrot. A házba harmadnapra kaptunk fegyvert. Az elvtársak rendszeresen be voltak osztva őrségre, a házba. Egy-egy pár 4 óra hosszat volt őrségen. Voltak elvtársak, akik éjszakánként kijártak a ház környékére, megállaitottak teherautókat. Megállítottak egy katonai teherautót is, amelynek érdekessége az volt, hogy a katonákon kívül 2 civil fegyveres is tartózkodott a gépkocsin. Az éjszakai portyázások során több embert elfogtak. Nagyon érdekes, hogy kivétel nélkül mind azt- 7 -