Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.159.a/5)

1951-03-13

r .jjLiniBinai M>n * l Stemler elvtárss'/KIOSZ/ Koós elvtárs beszámolójában érintett©. acpzövet­kezetek lemaradását. Igaz, hogy volt 2 hónapés’ visgzáe.s '- s e téren,- beteg voltam, persze ez nem jelentetne ;HoíF ez miatt a munka megálljon# Volt haladás a szövetkú-eil életben,^ azonban a kisiparosok eléggé passzivak, s a ';h«3adás, a fejlődés eléggé lassú. Januárban munkatervet készítet lünk, melyben célul tűztük ki, 5o-6o kisiparost szövetkéz tbe tömöríteni, ugyanannyit állami szektorban elhelyezni. Meg kell mondani, hogy elég erős és szí­vós munkával végre sikerűit a cipész szövetkezetei megalakí­tani három helyen a kerületben. Nem csak a cipész, hanem még három szakmában előre haladott a szövetkezet megalakulása, a festők, asztalosok és szabók részéről. Az állami szektorba nem tudjuk elhelyezni iparosainkat, meglch tősen nagy el lén-^ állásra találunk. Szeretnénk ebben a kérdésben a F.B. segítsé­gét kérni. becsei elv társ:/Hengermű/ Ko°s elvtárs beszámolójában említette a Lőrin­ci Hengermű munkáját, ás most látjuk csak igxzán, ho y milyen nagy hiányoságok voltak, s mily nagyok a feladataink. Nemzetgazdasági szempontból i en jelentős ' v fontos qazem. -íztf felismerte az ellenség is, arai megmutatkozik B?'rszné elv tár snő hozzászólásából is. A szerv-rzetlensé : is az ellenség műve, manő­vere, ti 1 jenen ellenőrizhetetlenné teszi a munkát. A tervfelbontásnak is meg kell történnie, nem szabad, hogy előforduljon, hogy erre azt a választ adjál, 1..........'v‘ y­leges papírpocsékolás. Vannak_eredményeink, amelyik az utóbbi időben még jobban fejlődtek. Feladat az, hogy az osztályharc ránkeső szakaszát megvívjuk, ezzel is hozzájáruljunk a béke megvédéshez. Róth elv társ: /Ma szó la j/ Koós elv társ beszámolójában meymiit - tte a Masz lajt, hogy a kongresszusi versen;- ben kr alra ti viszonylat­ban első lett. Azonban voltak hiányokágaink is, mint kihozta és főleg műszaki hibák, Ezeket kívánjuk kiküszöbölni, hogy -összehívtuk a nr' szaki ver tőket, megbeszéltük a -'eladatokul és kellő átszervezéssel, jobb mühka.mey szervez?' s eel állandóan ^ hónap elején 's vég’n folyamatos les." a munka. Örömmel fogadjuk a BEK V. v-rseny kihívását, és azon h arco­lunk, ho y a versenyben, az ele 3séget megtartsuk. 4Uegemliti, hogy mennyire fogja az üzem az egyes gyártmányok­­b°l a termelést emelni és ezzel is hoz / járulni ahhoz, hogy az 1051 'vés tervet túlteljesítsék. Nagy elvtáre:/Autóbusz/ Megemlítette Koós elvtárs az Autóbusz üzemet is, . hogy a kongresszusi verseny során jól dolgoztunk. B ’dapest-i viszonylatban az autó szerelő és javító válla/átok között a harmadik helyen állunk. Hibája volt munkánknak, hogy nem for­dítottunk kellő gondot, a szemléltető agitacióra. Üzemünk 112%-ról 158r'-ra emelt - tói átlag teljesítményé t. A pártlpités-el kapcsolatban nagyban kívánjak emelni a tags'g létszámát. A tag és tagjelölt felvétel kérdését központi kér­désként kezeljük, ug.szbntén az ifjúságét is. Nádudvari elv társ:/l.körzet/ Egy időben sok kritikát kaptunk az abitációg munkánk hiányosága miatt. Rossz munkát végeztünk, de amióta a i'.B. részéről megkaptuk a kellő támogat íst és segítséget, beállítottuk a vezetőségi tagokat a munka megjavult. Azonban szeretném, ha az üzemi elvürsak, sztahahoviraták le­jönnének a körzetekbe és segítenének. Elbeszélgetnének a tag­sággal , hogy azok közvetlen szerez /erek tudomást az üzemi /lét­ről, munkáról a feladatokról.

Next

/
Thumbnails
Contents