Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1955-02-03

r - iI ~ Fóti elvtárs: Az a helyzet, hogy nemcsak mi, hanem még mások sem dolgaztak ki ilyenprogramot. A megfogal^azas téren lehetnek hibák. Politikai programot mi nea/tudunk adni, de amikor arról beszélünk, hogy felhívjuk a lakósságot valamilyen feladat elvőgzesőre az is poli­tikai munka. Amit Lenkó elvtársnő mondott, hogy a Tanacs elnöke vegyen részt ezeken az üléseken ez helyes es erősí­teni fogja a tanács tömegkapcsolatát. Janza eüvtárs: Én azzal szeretném kezdeni, hogy az egyik alapvető hiányossága ennek a tervnek, hogy nem vonul ezen végig eléggé a párt irányvonala. Szinte le van az egész tervben szűkítve a gazdasági kérdések megoldása. 1 Maga a bekezdés is már nem megfelelően indul. Bár nem helytelen, de itt azzal kellett volna kezdeni, hogy a MDP helyes politikája pártunk által vezetett moz­galmak stb. Minden esetre ki kellett volna hangsúlyoz­ni a párt vezető szerepét. Utána az aláhúzott részhez nem ártana hozzátenni, hogy a^ Lárt útmutatása alap­ján. Nem szerepelnek azok a célkitűzések, melynek ^ megvalósítását a III.Kongresszus lerögzítette,mely a népjólét megvalósítását akarja elősegíteni, ezeknek a feladatoknak a megvalósítására hogyan akarnak moz­gósítani. ^ Másik kérdés a Népfront bizottság és a Tanács egymás­­hoz való viszonya, illetve működési területük elhatá­rolása . Hibája ennek, hogy a Tanácsot, mint olyat nem eléggé emeli ki. Nem beszél arról, hogy ezeket a fela­datokat végeredményben a Tanácsok fogják végrehajtani. A tanácsot nem is emliti. A Tanács nem végrehajtó szer h.a,nem legszélesebb tömegszervezét, melynek kettős célja van, az egyik az államigazgatási szervek, a ma­­sik végrehajtó testület# Nem eléggé helyesen mutatjuk meg, hogy a feladatok végrehajtásában hogyan akarjuk a Tanácsot segíteni• Lehet ennek olyan kihatása, hogy minden ami könnyebb€fi. a magunk javára könyveljünk el# Jobban ki kell hangsúlyozni a Párt és kormányprogra­mot. Ez egy kemény munka lesz, de nekünk csak efelé, a nehezebb vonal felé kell mennünk. A feladatok meghatározását annak idején, amikor meg­tettük nem volt községfejlesztési terv. En valóm,hogy helyes is a kérdések ilyen megfogalmazása, de a meg­szervezése a dolgoknak nem eléggé helyes. Városgazdái— kodást nem folytathat a Népfront, de javaslatokat te­het, ez egyik feladata. A városfejlesztési feladatok is eléggé le vannak szű­kítve a beruházásokra. Itt helyes lett volna beszel­­ni arról, hogy o városépítési virágoskert akció stb, ilyen akciókat hogyan akarjuk társadalmi munkában meg­valósítani. , „ „ Van szó a játszóterekről, de azt is fel kellene vet­ni, hogy társadalmi utón való szaporítás érdekében mit akar tenni a Népfrontbizottság. Felkellene vetni a parkírozás kérdését. Az úttörő tábor fejlesztését, erről egy szó sincs a javaslatban. Beszéltünk arról^ is, hogy a parasztság érdekében nevelés szempontjából gazdakörben milyen előadásokat fogunk szervezni._Nem Nem érteni ki eléggé a tervezetből, amikor a mezőgaz­dasági kérdéséről beszélünk, hogy hogyan fogjuk a lakosságot elősegíteni a lakóházak gyümölcsöseinek fejlesztésében. Az állategészségügy fejlesztésében mit akarunk tenni. 3 ■--te ü ----­­­­­­—-----------------------------------­­" J— l .. ________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents