Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1954-01-28

r - “iI javaslatot egy 32 éves nőről, aki állandóan mint górírónő dől­­i " gozott. Ez természetesen helytelen volt és én new-Ts Havasol- • tam. De meg kell azt a kérdést is nézni, hogy átdolgozok azt mondják, hogy azt a párttitkárt aki az ő érdekükét védi 3e vált­ják* Ez egy szovjetellenes hangulat, mert ott szovjet vezetők vannak és úgy néz ki mintha ők nem akarnák figyelembe venni a dolgozók érdekeiket. / Most még az instruktorok hiányos munkáját kivonom alátámaszta­ni azzal, hogy például a Fosta már most meg akarta tartani a vezetőségválasztást, ^zt hiszem, hogy nincsenek kellően össze­fogva és ellenőrizve az instruktorok. Az in: truktorok megfele­lő Je11enőrzésének az érdekében én javasolnám azt, hogy fel kel­lene osztani az instruktorokat és egy-egy osztályvezetőt kell értük felelőssé tenni. Egy másik tapasztalatom még az, hogy nem kötik össze a vezeto­­ségálasztás munkáját más feladatokkal. így pl. a Téglagyárban az igazgató elvtárs azt mondta, hogy a jövő héten fogja bein­dítani a munkaversenyt és a Vatta is később akarja kezdeni. Tehát nem kötik össze a munkaverseny beindítását a többi fel­adató kkal • Az éberség kérdésével is többet kellene az instruktorolmak foglalkozni, mert, hogy dolgozik az ellenség azt mutatja a fa,li— újságcikkek letépése. Tehát^azonkívül, hogy a dolgozok fülébe sugdos ilyen módon is akar ártani. ^ , A mintataggyülés kérdéseihez szeretnék még hozzászólni. En ezt a problémát felvetettem már régebben, s felhívtam a figyelmet, nehogy megtörténjen olyan eset mint ap pl. az elmúlt választás idején megtörtént az 5-ös körzetben. Itt annak ellenére, hogy a taggyűlés eléggé elő volt készítve nem sikerült jól, mert a meghívottak hozzászóltak, bírálták a vezetőséget, tagságot s ezzel természetesen megsértették a pártdemokráciát. Molnár elvtárs: Az amit a Túri elvtársnő mondott az egy lejáratása^ a szerve­­” zésí osztálynak. Éppen a i’uri elvtársnő mondja ezt, holott ép­pen ő volt az, aki egyetlen txöcáKi értekezletre nem volt haj­landó eljönni, amit az instruktorok részére tartottunk. Az amit mondott a 'Túri elvtársnő a Postával kapcsolatban azt éppen tó’­­lem tudta meg, mert én mondtam neki, tehát a szervezési osztály tájékozódva volt erről a dologról. A Menetfúró párt titkárának az s ügyéről 'alóban még nem tudok. Bérces elvtárs: A Postával kapcsolatban szeretnék én is hozzászólni. Ezzel az . volt a helyzet, hogy az elv tó, sak nekem 7 alapszervet adtak el­lenőrzésre. Azonban nekem olyan munkáim vannak, melyektől nem^ tudtam elmenni, hetenként kétszer járok iskolába dalután. Továb­bá január első idejóban egyedül kellett végeznem három ember munkáját, utánna két emberét, mig jött az elvtár snő s most már saját munkámmal vagyok csalt elfoglalva. Tehat ezek miatt en nem tudám kimenni s ezt én akkor meg is mondtam a Molnár elv­társnak. Ezért nem tudtam kimenni a Postához, holott az hozzám lett beosztva. Fenkó elvtársnő: Én még csak az éberség kérdésevei kapcsolatban szeretném^azt —- felvetni, hogy több helyen dolgoznak olyanok, akik internálásból jöttek vissza. így visszajött °oltész Ödön jobboldali szocial—^ demokrata is. Meg kell nézni ezt nagyon, mert annak id.-jen nekik volt a szokásuk, hogy a faliújság cikkeket letépik, vájjon nem most is ők voltak-e. a 1 { ■ ^ '-------

Next

/
Thumbnails
Contents