Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1954-04-08
F a~I ▼ Kónya élvtársnő: Nálunk a termelési értekezletek elég jól szoktak _ 1 1 MI most azon voltunk, hogy még jobban készitsük el ez^f nél még nagyobb eredményt tudjunk elérni. Ennek meg eredménye. Ma reggel volt az első értekezlet, mely úgy taítaTfiíTlag*-mint számszerüségében igen jó volt. A gyürüsfonóban megjelent 4o dolgozó közül 2o hozzászóló volt. Helyesen bírálták a műszaki vezetést, amiért nem megfelelően biztosították részükre a munkafeltételeket. Varrnak még nálunk is az áramkorlátozásokkal kapcsolatos nehézségek, de ezeket igyekszünk leküzdeni és én itt főleg arra szeretnék rámutatni, hogy a fluktuáció milyen nehézségekek okoz a mi számunkra. Sok jól begyakarolt munkás megy el tőlünk, olyanok akiknek a pótlása igen nehéz^. Ha fel is veszünk helyettük mást, annak elsősorban be kell gyakorolnia magát s ez a minőségért folytatott harcunk rovására megy. A kikészítő üzemünkből például azért mennek el a dolgozók, mert örülnek, ha jól dolgoznak s 75o~8oo Ft-ot visznek haza. De sokan jönnek azzal, ho y a nehéziparban többet kereshetnek s ezért akarnak elmenni. Ez igen komoly mértékben gátol bennünket a szabadságolási tervünk betartásában is. Laza norma nálunk két helyen volt tapasztalht ó, de ezen már javulás történt, mert rendezve vajának. Egy kis probléma van még az általános üzemrésznél. ' Igen komofer hiba, az* hogy az üzemből sztahanovis’tak, művezetők mén— /te nek el arra való Avatkozással, hogy máshol többet keresnek, ha másképpen nem megy inkább önkényesen lépnek ki az üzemből. ^ Hiba nálunk az', hogy nem látszik meg még mindig megfelelően, hogy milyen nagyarányú verseny folyik az üzemben. Bár javulás tapasztalható a versenynyilvánosság terén, de még mindig igen sok a tennivalő A fiatalok részvétele a termelési versenyben igen jó nálunk is. Most a vasgyüjtéshez is lelkesen fogtak hozzá*Nálunk tapasztalhat 6 bérdemagogia, melyet igyekszünk leszerelni. Mi feladatxmtoak tekintjük azt, hogy a kongresszust adóságmentesen ünnepeljük. Az elmúlt héten erre kiadtuk a feladatokat a titkárok és a szakszervezet részére. Komoly feladataink vannak még a munkafegyelem megszilárdítása terén. ibert annak ellenére, hogy most már nincsenek objektív nehézségek, hideg idő, vonat sfb. mégis emelkedett az igazolatlanul hiányzók sza-r ma, valamint a betegek száma, e fogunk inditazii egy tisztasági hónapot és ekkor az üzemorvossal' közösen meg fogjiüt nézni, melyek a- G"v' zok az egészségtelen üzemrészek, ahonnan a legtöbb oeteg hiányzik. Úgy érzem mindent el kell követnünk, hogy ne osak szólam legyen, hogy adüságmentesen ünnepeljük a Kongresszust. A dolgozókban meg van a lelkesedés és a mi feladatunk az ő munkalendületüket tovább fokozni, s a műszakiak legfontosabb feladata a megfelelő műszaki előfeltételek megteremtése. Kovács»elvtárs: Mi ebben az évben úgy indultunk meg, hogy komolyabb ^ehezségeink----------*-----------£em lesznek. Az első negyedévben nem is voltak komolyabb nehézségek és már már úgy látszott, hogy ezt az évet lofeb eredménnyel fogjuk tudni teljesíteni múlt évhez viszonyítva, réonban kaptunk egy utasítást felsőbb szervünktől, hogy a'hengerperselyt le kell állítani, s ez magával hozza egyben a többi alkatrészek leállítását is. Tehát is komoly kihatást jelent a tervteljesitésünkre, mert egy átállás nem megy olyan simán és könnyen, hogy zökkenőmentesen tervünket tud-Van nálunk m őst egy másik probléma is a norma kérdés. Nincsen különösebb baj a normával, azonban fefr etette fejet a kategória kérdés. A gépműhelyben bevezették a műszaki normákat. Itt az lett ezáltal a helyzet, hogy egy szakmunkás, aki be van sorolva a 4-es kategóriába, mert olyan munkát végez, keres 75o-8oo Ft-oJfc lo5--11° 1^?s mény mellett, ugyanakkor az udvari segédmunkás megkeresi az 1 -lloo Ft-ot is. | . ' 3