Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1953-11-05

r - n Túri e.lvtársnő: Véleményem szerint ebbe a. munkába fokozottabban be kellene vonni a választmányi tagokat". Helyes, *ha jön megerősítés az üzemek részéről, egy-egy taggyűlésre, de legyen ott a kér. Pártbizottság, vagy Pártvalasztmány egy tagja is, aki állást foglal a K.V. határozata mellett, Vigh elvtársnő: A jelentés általában helyesen meghatározza a feladatokat, de hiányosságnak tartom azt, hogy az.ellenség munkájának a felvetés© hiányzik a jelentésből, vagy nincs olyan suly­­lyal felvetve, mint ahogy egyaé.területeken kellene. Pl. az Állami telepen, ahol a leggyengébb a vezetőség, és ugya­nakkor az a legnehezebb terület. Éruugy látom, hogy az előttünk álló feladatnak a jé megol­dása főleg azon fog múlni, hogy az alapszervek vezetősége­it hogyan fogjuk felkészíteni* 'Véleményem szerint nem elég összevont értekezlet formájában megbeszélni a körzetekkel a feladatokat, hanem különbséget kellene tenni a gyengébb és kissé erősebb körzetek között, és külön-ldilön megbeszél­ni az egyes vezetőségi tagokkal a felmerülő problémákat. Én egyetértek az elvtársak javaslatával, hogy mindég lrtb gyen kint valaki a Pártbizottság részéről, aki ismeri á körzet problémáit, és érdemlegesen tud .'hozzászólni. Az üzemekből kiküldött elvtársakkal is alaposan át kell beszélni, hogy ml a teendőjük, ne csak általános szempon­tokat adjunk nekik. Nem beszéltünk arrél, ho0y az üzemi alapszervi titkárokkal hogyan fogjuk a K.V. határozatát ismertetni. Számithatunk •arra, hogy az üzemekbe ia beszivárog ez a kérdés, és az ellenség majd úgy veti fel,„hogy tisztogatás lesz a párt­ban, és kizárások lesznek. Éppen ezért valamilyen formá­ban a titkárokat is tájékoztatni kellene. Pál elvtársnő: Véleményem szerint nagyon fontos, hogy az az elvtárs, aki instruál agy körzetet-, alaposan ismerje azt a területet. Én nem találom helyesnek a körzetekbe az egyes elvtársak, mint felelősök beállítását. Pl* a II, körzetbe fényéi e/v­­társat. Tudjuk azt, hogy még akár' mivel bíztuk meg az é V- társat, mindég kívánni valót hagyott maga után. ///Vagy a XI, körzetbe, ahöl komoly 'or rá d éntá lr--v.nl bak f Janza ' /|őlUid;.ájxa—ft fln-, nki biznm mér nem na yonü_am©rrieti- a—­/ kQr&a4^w_Hor'Van tud ma.id iiúiirJrtaafe-'Va"~'raüfitbrt--f'-cr,lal- 11nfe_az efeyea kérdésekben. Vigh elvtárs: Az az érzésem, hogy az elvtáraák nem mérték fel eléggé, hogy milyen kemény, milyen nagy harci feladatot fog jelin­teni ennek a- határozatnak a végrehajtása. Nem számoltak a nehézségekkel, amit bizonyít az is, hogy a Pártbizottság tagjai sem készültek fel a hozzászólásra. Azok a .számok, melyeket a jelentés közöl, megtévesztik az elvtársakat* Molnár elvtárs azt mondja, hogy a tagságnak kb, 8-loZ-a alctiv a körzetekben. Ha ezeket a számokat összehasonlítjuk a kerületi P.B* által megadott számokkal, differenciát találunk. Ugyancsak a jelentés szerint a tagság 3o/-a beteg,-2o/-a passzív. Ebből az következik, ho.„.y 5o/-ának kellene dolgozni. Ez pedig nem igy van. Nem tudom elhinni azt sem, hogy a körzetek tagságának mind­össze csak 4/xa 'osztály idegen. Pl. a 17. körzetben egy csomó horthysta tisztviselő van. Va. y pl. 21/ a klérus i által befolyásoltak száma. Sokkal alaposabban és mélyebben kall felvetni a dolgokat* Mindezeket azért vetem fel, hogy ne bizsuk el magunkat, mert sokkal komolyabb és nehezebb munka vár ránk, mint gondolnánk. ■ vU. . ______________________________________­­__ *_______________:____________________..-48

Next

/
Thumbnails
Contents