Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1953-09-17
r ~i | ; Meg kell mondani azt, hogy üzemiünkbe úgy néz ki a helyzet, | t amit a főmérnök mond vagy csinál azt az igagató aláírja és sok szór kész tények elé vagyunk állitva és olyan intézkedéseket • csinálnak, ami a dolgozók részéről elégedetlenséget szült.^ Legnagyobb hiba van a MEO részéről, nagyfokú szervezetlenseg folyik,amit közöltünk az igazgatóval, de nem tesz semmit. Másik hiányosság, hogy az osztályok részéről kialakult olyan bürokrácia, hogy a^ymással leveleznek, ahelyett hogy személyesen megbeszélnék a tennivalókat. Nagy segitségra van szükség elsősorban azért, hogy az oda bekerült ellenséges elemeket eltávolitjuk, de itt meg kell jegyezni azt, hogy sokszor a minisztérium kényszerit rá hogy vegyük fel őket, mert legtöbb mind a minisztériumból lett eltávolitva. , , a^ ^ , Mindezeket a kérdéseket, illetve hiányosságokat amit felsoroltam nekünk alaposan meg kell nézni és ebben kérem a kér. Pártbizottság segítséget. Molnár elvtárs: foglalkozik a jelentés az áthelyezésekkel, ami igen lényeges kérdés, mert foglalkoztatja a párttagokat és aktivistákat, akkor amikor a műszaki a pártszervezet tudta nélkül az aktivistákat helyezgeti és igy nem tudnak jó munkát végezni, mert arról a területről egy másik területre tették át, ami az egész P pártmunkának a rovására megy. Ebből adódik az, hogy az alapszervi titkárok sincsenek a helyükön, amin feltétlenül javitani kell. , , , . .. Szühai elvtárs Ígéretét ami illeti, már ez igen sokat efeiangzott részéről, de ezen nem javított. Én az üzemen belüli családi összefonódástól még nagyobb hibát látok, ez a baráti öszszefonodás, ami a dolgozókat is felháborítja. Ez megmutatkozik abban, amit a Túri elvtársnő is felsorolt, hogy sokszor mikor jutalmazás van egyes osztályvezetők, műszakiak ezreket kapnak és a brigádok, vagy annak egy-egy tagjai 14-24 Frt-ot. Az hogy a pártszervezet jó vagy rossz munkáján múlik a tervteljesités bizonyítja a Lőrinci fonó példája, aki a műszakiakkal foglalkozva meg tudja őket mozgatni és a pártbizottság jó munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Élüzemek lettek. Batár elvtársnő: ha nézzük a párt és gazl asági vezetők munkáját, akkor megállapíthatjuk azt, hogy ez nemcsak a Hengerműbe, hanem más uzemek/ be is hasonlóan néz ki. Pl. a Maszolajba nagyon sokszor előfordul, hogy jutalmazás van és maga a pártszervezet nem tud róla# ezentulmenőleg maga az üzemben, műhelybe dolgozók tulnyo mórésze csak könyvjutalmat kapott, ezzel szemben a műszakiak pedig pénzt. Továbbá megmutatkozik abban ás a rossz összemüködés, hogy az igazgató vezetőségi ülésre hivás dacára sem megy el, hasonló a helyzet a Fatömegben is. Ami az aparátus osztályainak együttműködését illeti, valóban azt kell mondani nem jó. Vannak esetek amikor megbeszéljük a problémákat, de egymást nem tájékoztatjuk kintjárva az üzemekbe az ott tapasztaltakról. Bár ez az utóbbi időben a szervezési osztály részéről javult, de még mindig nincs meg a kellő összedolgozás a termelési osztályai. Javaslom , hogy az ágit.prop. osztály egy dolgozója a termelési osztály értekezletén vegyen részt, hasonlóképpen a termelési osztály az ágit.prop. osztályértekezletén, amikor olyan napirendi pontot tárgyalunk. A jól termelők né^szerüsitésével kaposolatba, amit a termelési osztály megadott részünkre, amit mi az alapszervek felé a körzetekbe ki is küldtünk, a hiba ott történt hogy nem ellenőriztük le, hogy meg-e csinálják a körzeti alapszervek ezen a téren lévő feladatokat. Az igazolatlan hiányzókat ami illeti, feltétlenül helyes lenne ha a többi üzemek is úgy mint a Lőrinci fonó kialakítaná azt a légkört, hogy maguk az üzem dolgozói távolítsák el maguk tó. aj tó--. . ••rijápf1'