Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1953-02-12
r n | Ez is mutatja azt, hogy nem tudták névszerint kik nem fizettek 1 f mert nem foglalkoztak ezzel a kérdéssel, csak a gazdaság felelősre bízták. Mest a K.V. határozata alapján az alap szervi titkárokat a tagdij elszámoláskor személy szerint számoltatjuk el azokkal akik nem fizettek tagdíjat. Hiba még az is, hogy az alap szervek a bizalmiak munkáját nem ellenőrzik megfelelően ezen a téren. Legfontosabb feladat tehát az ellenőrzés, amit egyedül a szervezési osztály nem tud elvégezni és a többi osztályoknak is aktívabban be kell folyni ebbe a munkába. Továbbá agitációs érveket adunk ki az alaPszervek részére, megfelelően tudj Üt megmagyarázni a progresziv tagdij fiastést. Béroes elv társ: a Kistext-tel kapcsolatban hiány osság volt részünkről, hogy csak a /-ra mentünk rá, ami rányomta bélyegét az egy főre eső átlag forintra. Feltétlenül szükséges az, hogy akár vezetőség, akfír taggyűlési beszámolóba úgy foglaltézzanak ezzel a kérdéssel, hogy a tagság hozzászóljon, hogy átérezzék ennek jelentőségét, mert példák bi zonyitják, hogy ahol igy foglalkoztak vele, ott emelkedés mutat' ré kozott. Molnár elv társ felvetette, hogy nem mindenütt birálnak a titkár elvtársak személy szerint, ezt is feltétlenül alkalmazni kell e Kistext,ben, mert ahol igy foglalkoztak vele, ott javult is a tagdij fiaetés. Füredi elvtárs: a beszámolóból is kitűnt és a tapasztalat is az, hogy nem volt hiába való munka art, amit a pártszervezeteink, aktivistáink a tagkönyvcseróvel végeztek, mert meg is lett az eredménye. Feladat, ezt megtartani, részben pedig kijavítani azokat a hibá kat, melyek akadályozzák a loo /-os tagdij fizetést. Ehhez szűk séges a fegyelmi ügyek gyorsabb elintézése, bizalmiak áldozatkész munkája rés meg keresni azt a módot, melyen keresztül a betegeknek is eljuttassák a tagdij fizetés során a bélyeget. Egyik kérdés , ami helyesen kijött, ez a progreszivitás. A K.V. e határozatának a végrehajtásánál egyik fő akadály, hogy egyes alapszervi vezetőségi tagok, bizalmiak megalkuvók ezen a téren, ^ nem mernek bátran kiállni a határozat mellé, nem mennek oda és nem szólítsák fel a párttagokat, ami ellen nekünk keményen fel kell ^pni, mert nem tűrhetünk meg ilyen opportunizmust. Feltétlenül el kell érni, hogy a progreezivltás a kerületünk minden párttagjánál érvényesüljön. Feltétlenül fontos továbbá, hogy legyen egy kerületi mutató szám, melyet fel kell bontani aláPszervekre és amelyen keresztül le tudjuk mérni e. téren végzett munkánkat, és akkor lehet versenyezni és helyes Takács elvtársnak ezzel kaposelatos javae láa, azonban Weidinger eptásnő javaslatit nem helyeslem a^jutalmazáasal kapcsolatban, mert ezre a Szervezeti Szabályzat kötelez minden tagot. Ami art elszámoltatást illeti, bár a beszámoló uta*lt er-e, de ez nem minden esetbe történik meg a gyakorlatba, már pedig en<* nek mindig meg kell történni. Gazdasági osztály munkáját ami illeti van javítani való. Helyesen bírálta munkájukat, az hogy nem hivatali munka az alap szervek gazdasági ügyének irányítása* hanem harcos politikai felvilágosító munka, amit a gazdaság felelősök között kell végezni. Azt a tervet, melyet az elvtársak saját maguk elé tűzte*, hajtsák végre és legalább ilyen értelemben súlypontot képezve járlanak ki az alapszervekben. , A tömegszervezetek ezirányu munkájával kapcsolatban nem elcg csfek Q2 hogy a gazdasági osztály megállapításokat tesz, hanem ZSlftovfré/ és harc.s £•£ t'Ö me] ^tá/??fer«áclzarvezete/eZiráWu —kéjét is ellsnSri.nl kell. Y