Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1952-11-06
r _i I November 6-i P.B. határozatok. > r"r - — Érvényesíteni kell a Pártbizottságnak azt a régebbi határozatát, mely ^ kimondja, hogy nem lehet népnevelő az, aki nem vesz részt a pártoktatásba. Miszaki normákkal foglalkozó szellemi dolgozók szervezzenek brigád mozgalmat annak érdekében, hogy az üzem dolgozóit fel világosítsák a műszaki normák által elért eredmények forint értékben való átszámítására, melyben tudatosítsák a 8 munka óra alatt loo %-nak megfelelő munkanormát. hogy a dolgozók azt igyekezzenk túlteljesíteni. Népnevelők döntően foglalkozzanak az oktatás animációjával, a tagjelöltei kinevelésével. > A DISZ ifigárdistlkat bízzák meg konkrét. feladatokkal, ho .y ezen keresztül is mozgó-sitva legyenek a haározatok végrehajtására. Megkell javítani at üzemi P.B. agit.prop. osztályának ellenőrző munkáját az alapszervek felé s biztosítani azt, hogy a P.B. által hozott h at ár o za t o kat v ég r eha j t sák. ró Továbbá javasoljuk a Kistext agitáoiós munkájának megjavítása érdele‘ben, hogy az Írásos agitáció mindig az aktuális problémákra adjon választ, hivja fel a figyelmet és mozgósítsa a dolgozókat. Meg kell javítani és návósabbá kell tenni a csoportos agitáció sz invonalát olyképpen, hogy a P.B. tagja, Vagy gazdasági funkcionárius vezeti le ezt az értekezletet, ahol legyenek jelen a titkár és agit.prop. titkár elvtársak, továbbá- gazdasági vezetők is Meg kell szerezni az alapszervi titkároknak a tekintélyét olymódon, hogy a P.B. titkára és agit.prop. titkára a gyenge alapszervekbe addig járnak le araig a módszerbeli segítségei és a tömeg szervezeteknek a sokoldalú támogatásán keresztül meg nem erősödik az az lapszerv. Ennek érdekében hívják össze a DISZ és szakszervezet kommunista tagjait, beszéljék meg a problémákat és szabjanak feladatot számukra. Az agitáció irányításának jobbá tét ele érdekében az alapszervi titkárok rétegenként hívjanak össze 5-6 dolgozót azért, hogy megkérdezzék mi az ő ró véleményük az agitációról, melyet rendszeresen végezni kell, raert ezen keresztül olyan gárdát tudnak kialakítani, akik-re mindenkor számítani lehet, továbbá maga a titkár elvtérs közvetlen megismeri a dolgozókat. A ker-i P.B. a Kistext Pártbizottsági ülésen, titkári értekezleten, továbbá az agit.prop. ősz ályértekezleten képviseltesse ma„át. Ugyanakkor’ a P.B. munkatársai az ellenőrzés során az alapszervekben tapasztaltakat beszéljék át az üzemi P.B. tagjaival* és egy-egy aktiva, vagy csoport értekezletet maguk az elvtár sak is tartsanak meg. A kádermunka megjavítása érdekében a P.B. által hozott korábbi határozatot, mely leszögezi, hogy a kádermunka decentralizál ásóról szolo irodalmat tanulmány©zzák át a P.B. tagjai, ezt ismét elő kell venni és megkövetelni a munkatársaktól is. Be kell szerezni a még hiányzó infornációt, ugyanakkor a hiányzó funkciókat december 31-ig be kell töltetni. Ellenőrizni kell a pártbizottságok és alap szervezetek ezirányu munkáját hasonlóképpnx a tömeg szervezetek munkáját is és segitséget kell nyújt a-ni a kádermunka helyes viteléhez. Még egy szer feldolgozzuk titkári értekezletre Farkas elvtárs referátumát, ahol szintén megmagyarázzuk miért kell a DISZ-nek átadni a 24 éven aluli fiatal párttagokat, továbbá mi annak a jelentősége, ha ezek a fiatal elvtársak a DISZ-be végzik pártmunkájukat. L________~.------ _--ra---- - ■ - ■ — ~ „--- - - - ~----