Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1951-11-23
r .. i , Termelési beszámoló. Kerületi üzemeink valamennyien tettek felajánlást november 7-b tiszteletére. Ezt Rákosi elvt®snak irt levélben vállaltak. Vállalásuk döntően az évi terv idő előtti befejezésére irányultak. A lemaradásban lévő üzemek mint a Hengermű, Fatömeg, Téglagyár vállalták, hogy évi tervüket határidőre fejezik be. . Vállalásukat röpgyüléseken 5s termelési értekezleteken a dolgozókkal^ átbeszélték. A p®tszervezetek és szakszervezetek az aktíváikat mozgósították a felajánlás biztosítására, hogy a dolgozók verseny vállalásokat tegyenek. A kerület üzemeiben egybevetve az állományi létszámhoz viszonyítva a dolgozók 78 fnak volt hosszúiéj®atu verseny szerződése. November 7-re szintén az állományi létszámhoz viszonyítva 74 %-ban ujabb felajánlásokat tettek a dolgozók, ez azt jelenti, hogy a dolgozók, kiknek hosszulej®atu verseny szerződésük volt november 7-re, megújítottak, módosították, nagyobb vállalásokat tettek. A verseny szerződés szervezésében a legjobb eredményt a Kistext ért el, itt.3.55o munkásból 3.332 volt versenybe, ami 93.8 >-nak felel meg. Az ^ Qssz munkavállalókhoz viszonyítva 87.5 Gyenge eredményt ért el ezen a téren a Hengermű, ahol az ossz munkavállalókhoz viszonyítva csak 56 $-nak volt munkaverseny szerződése.. Itt rossz munkát végzett a pártszervezet vezetősége, mert nem ellenőrizte és nem segitette a szakszervezetet, a verseny szervezés teren. A sza szervezet pedig nem az aktiváira támaszkodott, hanem a vállalat verseny felelősre, s igy akarta a verseny szervezést megoldani, ami helytelen. A Hengerműben feltétlenül mozgósítani kell a verseny kiszélesítésére az alap szerve két és az üzemi bizottságot. , A Hengermű párt szervezet ének meg kell javítani® munkáját, mert a p®tcsöpörtök nem élnek, nem foglalkoznak a termeles problémáival, pedig a Hengerműnek ahhoz, hogy vállalását teljesítse mozgósítani kell úgy a pártszervezet aktíváit, népnevelőket, p® te söpört bizalmiakat, de ugyanakkor a szakszervezeti bizalmiakat is, hogy elérjük azt, ®ogy valamennyi dolgozó verseny vállalást tegyen az évi tervük befejezésore. Jó volt a versenyre való mozgósítás a Lőrinci szalagban, az Autóbuszban, gyenge a Lőrinci fonóban és a Fatömegcikkben. Általában az a tapasztalat, ahlol a párt szervezet jól irányította a verseny mozgósítását, ott az eredményben meg is “ujatjcozott. Azokat a vállalásokat, melyek november 7-ig kiértékelhetők voltak, üzemeinkben kiértékelték és jutalmazták a legjobb eredményt élénkét. Az Autóbusz főműhelyben* a jutalmazásnál figyelembe vették azokat, kik anyagtakarókossági számlát vezettek,-igy kapott jutalmat a fényező műhely, mely a legpontosabban vezeti az anyagtakarekossági számlat, bar forint értékben nem értek el nagy eredményt, de mivel úttörők ezen a téren, igen helyesen jutalomba részesítették a fényező műhely dolgozóit. Helyes volt azért is, mert ezen keresztül a többi üzemrészeket is ösztökélik arra, hogy ahol még nincs bevezetve, bevezessék es ahol bevezetik, azok pontosan vezessék. A november 7-i verseny után nem állt le az üzemekben a versei®, dolgozóink ujabb felajánlást tettek Sztálin elvt®s születés napjára. Valamennyi üzemünkben a kerületi p-®tértekezlet tiszteletire műszakokat rendeztek és szép eredményeket értek el. Pl. a Téglagy®ban a dolgozók átlagban 15-2o <-al, egyesek 4o fo-al teljesítették túl az eddigi átla-Á Lőrinci fonó is tovább viszi a versenyt, pl. most folyik a mesterek versenye, majd utána a Bp-i pártérdekezlet tiszteletére lett szervezve munkaver seny. * A A ■