Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1951-08-23

r - n A szakoktatásunk sajnos meg kell mondani, hogy teljesen me - szűnt, a tavasszal indul 21 hallgatóval, de visszaesett, il­letve teljesen megszűnt. Hogy ez ennyire jutott nemcsak a. vezetőség, hanem a pártszervezet hibája is. Feladatul tűz­tük ki, hogy a közel jövőben minél előbb me-.induljon a szak­oktatás. Tari elvtárs a jelentésében hiányolja ás meg is jegyzi,hog; •politikailag kevésbé képzem magam. íz valóban fenn áll és nem helyes, változtatni is fogok rajta. Meg kell mondani, hogy az utóbbi időben elhanyagoltam a poli­tikai fejlesztésemet, de előzőleg kivettem a részem úgy szak­mailag, mint politikailag a munkából, Petz elvtárssal kapcsolatban meg kell mondani, hogy a minisz­­' tóriumból Komlós elvtárs kint volt és utasított arra, hogy le kell váltani, és krsőbb értesítették is az elvtársat, hogy leváltsák és áthelyezik más üzemben. Ezt az elvtárs sérelmez­­• te mert nemtudta, hogy miért. Én jelentettem mindjárt mivel Vec sásén lakik nehéLy ezzék át másik üzembe. De Bodó elv társ amikor kint volt- megnézte a munkáját és nem volt vele megelé­gedve. Majd nemsokára ezután megjött az u j, megbízólevéllel ' együtt. Hogy mennyi a fizikai és szelem! dolgozó: llo munkás van, 12 adminisztratív, portás és irodai dolgozók 13, műszaki 13 . A tervfelbontás meg kell mondani, hogy szépen ment az üz műnk­ben, de ahogy balesetem után visszajöttem azt tapasztaltam, ho y teljesen ellaposodott. Aki eddig ezt a munkát jól vé­gezte, jelenleg távol van az üzemünktől 's eddig sajnos még nőm találtam arra alkalmasat. Peer elvtárs: mikor felvetették az elvtársak, hogy le kell v Utáni funkció­jából Petz elvtársat, közölték-e a pártitkár elvtárssal és megb e sz é11 ék-a? Teknős elvtárs: én mikor megtudtam a P.B.-ot röktön felhivtam, értesített ám és azt a választ kaptam, hogy jelenleg nem lehet eltávolíta­ni, ki kell vizsgálni. Krudi elvtárs egy olyan ember, aki nem szakember, kijön •'s meglátja azt a ^ sok hulladékot, azt mondja, hogy a dói ,‘ozókban van a hiba. Termelési értekezleten kihoztam, hogy Petz helyét betöltő Balázs. Béni önnálló iparos volt, Bodó elvt ár s sál együtt dol­goztak és nem helyes, hogy egy ilyen az üzemben a MSO ellen­őr és a személyzeti helyettes, a munkájában hanyag és nem jól végzi el a feladatát. Tn 1949 mácius óta dolgozom a vállalatnál -s azóta is vagyok ü.B. tag. Mindig hiányos volt az Ü.B. A szakszervezettől sem kaptunk támogatást. Mikor kijönnek akkor is csak sétálnak. Én magam sem tudok jó munkát végezni, mert a .postát is ha­nyagul küldik. Sokszór előfordul az, hogy mikor elmúlt az értekezlet utána kapom meg az értesítést, melyre már fel is hívtam a fi ;yelmü­ket. így nem lehet olsózni. Továbbá hiba az is, ’ o y a dol­gozók nem kapcsolódnak be atársadalmi munkába. Azt csináltuk, hogy felfrissítettük az ü.B. t--gokat, de jelenleg is van hiá­nyosság. Koós elvtárs: A Petz 's Bodó ügyet meg fogjuk' nézni, mert mi máskép vagyunk informálva, és a Pártbizottság is közbe fog lépni ha kell. Az üzemmel kapcsolatban az itt elhangzottak azt mutatják, hogy az élvtársak ellentétesen értékelik ki saját munkájukat. A jelentés kihozza, hogy komoly hiányosságok vannak, az anyag­­takar-ékosság, szervezés, terv nem teljesítés, egy személyi felelőség stb. területén. Teknős elvtárs elég pesszimista hangon nyilvánult meg és a hibákért a felsőbb szerveket teszi feje]ősé. 0 — .. _

Next

/
Thumbnails
Contents