Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.159.a/3)
1950-09-22
f ^ n Beszéltünk arról is, hogy minta taggyűléseket és vezetőségi üléseket fogunk szervezni, de ez elmaradt, ezt he fogjuk vezetni, hogy ez által is segítsük a titkár elvtársak.-főiké szálé sé t. Kordáné elvtársnő: Amikor a szervező titkárunk megkapta a s&epJontokat igen örült, hogy végre már egyszer közvetlenül kapja meg a feladatokat, mert eddig osak a vezetőségi- ülésen megbeszélt anyag után végezte a' munkáját. A titkár elvtársakkal 5-ös csoportokban beszéltünk, mert nagyon rosszak voltak a taggyűlések, azóta megváltoztak, sokkal lelkesebben folynak le mint eddig. A tagjelölt felvételnél, most már a tj-ek nem vesznek részt a taggyűlésen, csak akkor amikor a felvételüket tárgyalják. Nagy"vita volt azon is,'hogy a tagjelölteket, akiket felvettek már a taggyűlésen, de a könyvüket még nem kapták meg, részt vehetnek-e a taggyűlésen? Abban állapodtunk meg, hogy csak akkor lehet jelen a taggyűlésen, amikor már a könyvecskéjét megkapta. Varsoczi elv társ: Eddig nálunk is ogy volt, hogy a tagjelöltek végighallgatták a taggyűlést. Ez, amit Kordáné elvtársnő felvetett ~ igen helyes szempont és a jövőben mi is igy fogunk ejjárni. A taggyűlések előkészítése eddig is úgy volt, mint Szücs elv társ elmondotta, kultúrműsorok is voltak, csak a déli szakmánynál nem. A déli szakmánynál differenciák varm&k, mert egy óra alatt nem lehet taggyűlést levezetni. A vidékiek vonatja* l/2 1 h-kor jön és igy csak 1 éra áll a taggyűlés rendelkezésére. Itt más megoldást kell találni. Molnár elvtárs: / Nbp-rŐl / Az uj tagjelöltekre vonatkozóan az volt a kérdés, hogy be mehet-e más napirendi pontnál. - Nem mehet be csak akkor, amikor a felvételével foglalkoznak. Azok az elvtársak akik még nem kapták meg a könyvüket, de a'taggyűlés elfogadta a taggyűlésen résztvehetnek. Szücs elvtárs megválaszolja a hozzászólásokat: /-ó A Maszolajban javult a politikai szervező munka a taggyűlésekre. A hozzászólások száma is szépen emelkedett.A legutóbbi taggyűlésen 16 értékes hozzászólás volt, ami azt bizonyítja, hogy komolyan foglalkozik a Pártszervezet ezzel a kérdéssel. Az ellenőrök kérdésében, kellő időben ki kell jelölni- őket és megadni a szempontokat, hogy tudjanak segíteni a titkár elvt‘írtaknak. A déli taggyűlésekkel kapcsolatban javasolja, hogy 1 héttel későbbre tegyék el. Koós elvtrés: javasolja, hogy a munkaversennyel kapcsolatos feladatokról a jövőheti P.B. ülésen tárgyaljanak. E kérdésből Szücs elvtárs alaposan készüljön fel, hogyan állanak üzemeink verseny szempontjából stb. Kordáné elvtársnő: javasolja, hogy a munkaverjseny kérdésének tárgyalásánál egy üzemet is hívjon be a P.B., hogy. számoljon be. A javaslatokat a,P.B. elfogadta. A P.B. ülésre az Autóbusz háromszöge fog beszámolni e kérdésről. 5 / • * ; < fi • , . ' *É ................................................................................................—----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------