Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.159.a/3)

1950-02-25

r nl A taggyűléseken előre fogjuk lendíteni a munkálatokat. Ezek mellett szükséges, hogy azokat a vezetőségi ta­gokat, melyek az utóbbi időben lettek behelyezveuaz alap szervekbe, mint pl. a Continentálban Juhás zné, Magyar Fonóban Wetterné elvtársnő stb. elfogadtassák a tagsággal még az uj vezetőségválasztások előtt. Elő kell készíteni a tagságot a pártszervezetek ujjá­­választásáról, és ki kell hangsúlyozni, hogy ezt a választást, mint egy nagy komoly eseményt úgy vegyék. Általában nálunk a választások mindig komoly fordula­tokat szoktak jelenteni. Maga a választás kiértékeli a vezetőség eddigi munkáját és azt, hogy milyen az egyes Pártfunkcionárius viszonya a Párthoz.' A választások jelentősége óriási. Megszabják a Pártszervezetek sor­sát. Ha a választás nem lesz demokratikus, minden bizonj nyal nem fogják a dolgozók követni a vezetőséget, vagy e az történik, hogy leveleket küldözgetnek a Pártbizott­sághoz, mint már az jónéhányszor előfordult. ^ Ki kell vinni az agitátoroknak, hogy a választás nem csak a Párt belső ügye, hanem az egész dolgozó nép, a lakosság és általában mindenkinek az ügye. Nem min­degy az üzem dolgozóinak az, hogy kik azok akik az ti­zemet vezetik, irányítják. * A választás olyan értelemben belső ügy, hogy a válasz­tásokon csak a Párttagok és tagjelöltek vehetnek részt. Ennek érdekében, hogy ez megfelelő legyen, fel kell dolgozni szervezetileg valamennyi alapszervünket és a párttagságot kell leagitálni. Minden párttagnak fel kell hivni a figyelmét Rákosi elvtárs beszédére. Min­den választást alapszerveinkben komoly háziagitáció előzzön meg. Böntő, hogy a választások demokratikusak legyenek. ^ Hogy minden párttag tisztában legyen azzal, hogy mi­lyen komoly aktuson vesz részt, most, amikor vezető­séget választ. Döntő, hogy minden területen azt érjük el, hogy a választások a Párton belüli demokráoia és a Párt felerősítéséhez vezessen. Javasolom, hogy hívjunk össze III. hó 5-15-ig egy vá­lasztmányülést és terjesszük a Pártbizottság munkater­vét a választmány elé. Hogy elfogadja azt, változta­tásokat hajtsunk végre rajta-, és akkor alapszerveink­nek a mu munkatervünk alapján el lehet készíteni a saját terveket. Általában elő kell segíteni azt, hogy a tagság azt válassza meg aki szerinte a legjobb. Agitátorainknak kifejezésre kell juttatni a párttagok jogait agitáci­­óban, Sztálin elvtárs kihangsúlyozta, hogy a pártaktiváknak külön felelőssége van. A vezetőség határozatainak meg­jelenése után kivinni azokat a párttagság felé. Minden pértaktivának feladata, hogy foglalkozzon a tagsággal hogy biztosítsa a párttagság fejlődését, hogy azok bízzanak a vezetőségben. \J

Next

/
Thumbnails
Contents