Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVIII. Kerületi (1950-ig Pestszentlőrinci, Pestszentimrei) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.159.a/2)
1953-12-03
r ' - "I 1 ' Oka még az is, hogy nem elóg rugalmasan I 1 | végrehajtani, hogy nem kaptunk kellő lsénél « szervektől, itt gondolva elsősorban a bai^á rdesenel. Mi igen komoly összegeket kaptunk b6ri^aza^*£. hhitani volt kapacitásunk, hogy azt vegre is tudtuk volrfa , Ezért még a saját üzemünkben is verekedni kellett a bér uh. á sok elvégzéséért. Ez azonban nem enyhiti azt, hogy igen sok hiányosságot nem tudtunk pótolni. Természetesen nem szabad megtorpanni és éppen ezért saját erőnkre támaszkodva es egyáb munkák rovására fogjuk azokat elvégezni. a|^0gr8^|ti i00 6_ beruházásunk kulturális és, szociális torén. *z ®reü6tY}°z. f zer Ft helyett 19o.ezer Ft-ot kaptunk erre a célra.Jeteleket fogunk felszerelni, az autómata szövőben férfi es női öltözőket fogunk épiteni stb. Az őszi napokban éppen a kormányprogramon megjelenése imen 1elentős termésgátló körülmény állott be üzemünkbe, energia eőz olainehézségek. Ezek aztán azt eredményeztek, hogy nem* tudtuk?tervünket Megfelelően teljesíteni, nem tudtuk elegendő áruval ellátni a dolgozókat. De ezek a önköltség terén is súlyos kbvetkezrbénykent xta november volt az első hónap, hogy xervunkou uuu /'-> tűk teljesíteni. Azonban bár a hónap első r®sz^e^.^a5oa^aS nviwndta keretek között termelhettünk, de már az utolso de voltak. *£&£• szintén komoly problémák voltak..Egy újfajta pakurát kaptunk, melyet ki kellett még kísérletezi, de az hfS kj moly té.yezót jelsmtaU, mivel ennek ára • a :“teULUélíalaárával szemben 4o Ft. helyett loo Pt. Ennek ellenére víliala, tünk dolgozéi kollektívájának nevében én “9g**®U#lV mi dolfózhatunk, akkor ml a tervet nemcsak hozzuk, hanem a lemaradás ló rá Mát is br fogjuk hozni, melynek november hénapban már tanujelét is adtuk. Ebben a h<S«Pb« a Í?I I ol tervteljesítése 118 í-os volt, termelési értőkben 112 ,-os. jü- a71án azt ielenti. hogy minden egyes üzem teljesítette a . teliesitve van négyzetméter tervünk ós minőségi tér-ÍStó h. ItátóMepütó dSllozóinak ilyen terme: mellett minden remény meg van arra, .h°|yfo£:unk szólni a helyeszövőüzemek között komoly mértékbe bele fogunk szólni * * "és kérdésében. Üzemünk exporttervét is lo2 £ra telj esitatl. rpohát n/Tv látszik, ha az úgynevezett objektív nenezsegtuv nincsenek írig az üzemeinkben, akl“Vr dent hogy az üzem tervét teljesíteni tudja,.mert megvan ben nük a versenylendület ahhoz, hogy eleget tudjunk tenni tünk ós kormányunk célkitűzéseinek. kiküszöbölése ta-MirrVerteífe^míf .’SmI.íís* “ss" »í; k.. moly mértékben mutatkozik meg az flanel minosépének a vonalán is van még javítani való. Az a iianei melyet exportra termelünk a legjobb az országda“- “iert van hopv a belföldi szükségletre termelt flanel minősege nem* felel meg a követelményeknek. Ennek a £laneIna „1, gén kell még nekünk javitani, hogy dolgozóink meg gy elégedve a minőséggel. Most pedig a munka törvénykönyv mödositásaival szeretnek foglalkozni, mivel annak meg nem értéke sok Problémát i zömünkben. Ennek a problémának a megtárgyalása most kerül ‘ sorra üzemünkben. Ezek a módosítások ÜZ0m®* si£e£Ísen lámákat jelentenek, azonban mi azokat igyekszünk sikeres megoldani* A Párt ós a Kormányprogramra sikeres végrehajtása döntően attól függ, hogy a nevelő munkát milyen formában tudjuk tudatos tömegek között elvégezni