Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/4)
1955-02-25
r i * Ez a súlyos hiba most nagyon megbosszulja magát, mert a Disz Szervezete erőtlen, csontozata puha, kocsonyás. Egy kis szellő elég volt ahhoz, hogy kárt okozzon benne. Mi lesz ha nehezebb idők jönnek? Ha az ifjúság jelentékeny részének fegyvert kell fogni majd, ha csak 1-2 ember marad az üzemben, a Disz szervezetnek akkor is élni kell. A múlt évben kerületünkben megválasztott Disz titkárok és vezetőségi tagok 30-35^-a kicserélődött. Országos viszonylatban ez még rosszabbul áll, sőt egész vezetőségek tűntek el. Ha lett volna szervezési politika, erre már az első jeleknél fel kellett volna figyelni és röktön megtenni az intézkedéseket, í'“s hogy a meglévő szervezetek fel ne bomoljónak. ■v- • A gyakorlatból tudjuk, hogyha valhol valami nem megy az első amit a párt megnéz, maga a szervezet. Kik vezetik azt, megfelelő-ek-8, stb., sajnos a Disz vezetői ennek jelentőségét sokáig nem értették meg.. Elsősorban abbéi lehet megáll „pituni, hogy a politikai szervezet jáxxi jól vagy rosszul dolgozik, hogy a tömegekre gyakorolt befolyása milyen mély s hogy ezzel párhuzamossal hogyan szilárdul szervezeti ereje. A Disznók az ifjúságra gyakorolt befolyása a múlt években, különösen az utolsó évben nem nőt - nama egyhelyben topogott, amit bizonyitanuk azok a számok is, hogy budapesti viszonylatban a Disz szervezetek a már beszervezett tagságot sem tudták betartani és igy érthető, hogy az ifjúságra gyakorolt befolyásuk is szűkült. Igaz, hogy kerületi viszonylatban ez bizonyos mértékben másként n$z ki, mivel a Disz szervezetek és tagságának létszáma az elmúlt évben lényeges emelkedést mutatt. De mindezek melett kerületünkben is még igen sok tennivalónk vai a Disz szervezetek megerősítésében az ifjúság nevelésében, megszilárdításában és helyes irányba való terléséen. Ezekért a hiányosságokért nemcsak a Budapesti és kerületi Disz vezetői, hanem mondjuk meg nyiltan a kerületi Pártbizottságot is és pártszervezeteket is súlyos felelősség terheli. Azt sem mondhatjuk, hogy pártunk K.V. nem kaptunk időben jelzést, és re gfelelő útmutatást. Hadd olvassam fel pártunk Pol.Biz. 1952. II. 29-i. a Disz munkájára vonatkozé határozatából néhány sort: _________________________________21___ _ _