Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/4)

1955-07-08

r ■- n) párt-statisztika Jelentőségét. Nem látják, hogy a nyilvántatáson keresztül történika párttagok hcvá­­tartozásának számbavétele. A párt a munkásosztály a dolgozó nép élcsapa­ta. Munkája feltétlen megköveteli, hogy pontosan ismerje tagságának lét­számát és elosztásét, mert csalt szervezet csapattal lehet sikereket el­érni. Az a hadsereg, melynek vezérkara nem ismeri a hadseregének létszá­mát, erejét elősztását képtelen eredményos harcot folytatni. A pórtstatisztika mindezek mellett tükörkép a pártvezetők előtt, melyen \ r keresztül tájékozódni tudnak a párttagság helyzetéről és összetételéről. Éppen ez a munka, az egész pártmunka szervez része, mivel a pártmunkát segitfi elő, mivel megmutatja a pártvezetőknek, hogy hél milyen erőkkel rendelkeznek, hol van gyengesége a pártszervezeteknek, tehát hol kell segíteni a gyengeségek kiküszöbölés© érdekében. A párttitkár elvtársak­­^ aak látni kell, hogy a pártszervesetek is, mint minden más élnek és moz­gásban vannak, tehát állandóan váltakozik a létszámuk. Ez különösen vo­natkozik a mostani időkre, mivel a raciónizálással elég sok párttag mun­kaköre változott meg. Emellett elhalálozások, kizárások, tagjelölteivé­­telek teszik változóvá a párttagság létszámát. Nem véletlen, hogy a K.V. határozata alapján minden évben el kell készí­teni a párttagokról a statisztikai kimutatást. Nem egyszer tapasztaltuk már, hogy nem egy párttag ügye hanyagolodott el az miatt, hogy nem tartozott hosszú ideig egyetlen alapszervezethez sem. Ez legtöbb esetben óda vezetf hogy a párttagok elszakadnak a párttól, ^ nincs aki foglalkozzon a nevelésükkel és egyéb problémájukkal. Nem egy helyen az alapszervezetek az uJonnaA más alapszervezetekből Je­lentkező párttagokat nem veszik nyilvántartásban és nem foglalkoznak ve­lük úgy ahogyan kellene és ez miatt az uj párttagok, akik különben is ismeretlenek abban az alapszervezetben elidegenednek a párttól, mely ©lobi utóbb oda vezet, hogy elszakadnak a párttól. Hogy a tagság körében beált változásokat az érkező és távozó párttagok átJelentését, a név változásokat stb. kizárásokat és egyéb nyilvántartási munkálatokat, statisztikát hiányossan végzik alapszervezeteink abból is adódnak a6^fi0^^a^1fellett, hogy maguk a pártvezetők és titkárok egy­­rész© nincs tisztában azzal, hogy hogyan és mikép kell ezeket az admi­nisztrációs munkákat lebonyolítani, aminek fő oka, hogy lebecsülik ezt az igen fontos munkát, bár minden alapszervezet megkapta az ezekre vonat­kozó brossurót, mely részletesen ismerteti az eairányá tennivalókat. Tűrhetetlen pld. a 4-es/í és a 6-os pártszervezeteknél a helyzet ahol rit­ka eset mikor határidőre és rendesen megtörtének az átJelentésoJt, váltó-0______________ ^

Next

/
Thumbnails
Contents