Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/3)
1955-11-10
/ ^wr-iwii IIH^ I - 3 -A lakóbizottsági válasz tr' sokat csak a Pártvé gr hajtóbizo ttság irányítása mellett, a körzeti pártszervek, töm ogszorvezetok ás azok aktivál hathatós segítségével tudjuk lebonyolítani. El kell érnünk, hogy a lakóbibi zott súgok elnökei, vagy helyettesei párttagok i gyónók, de biztositanunk kell a becsületes pártonkiviiliok nagyszámban való bevonását. Ezért nagy gondot kell fordítanunk a kiválogatásra. .A választások levozotóséro megfelelő elnököket kell kiválasztanunk. A lakóbizottsáaba javasolt elnökökkel, helyettesekkel, és tagokkal még a választás előtt meg kell beszélni jelölésüket, ugyancsak meg kell ■beszélni a jelöltek névsorát, illetően,a körzeti pártszorvozoteldcol, , A lakóbizottságokba való személyok kiválogatásánál sok esetben nehézségekbe fogunk ütközni, mivel a jelenleg meglévő utcafelelősöknok egy része nem akar vállalni munkát a lakóbizottsúgókban, A körzeti pártszervezetek részéről javasolt személyek tekintetében is nehézségek mutatkoznak, mivel a javasolt párttag személy nem akarja vagy nem akar a ldcóbizo ttságban funkciót elvállalni, A Pártvégrohg tóbizotts 'got kérjük,hogy a körzeti pártszervezeteken keresztül hasson oda, hogy a javasolt párttagok vállalják cl a lakó.^zcttságban a funkciót. A választások adminisztrációs feladatait az apparátus dolgozóinak kell ellátni. A 227-es fővárosi választó korölotbon 10.kerületi választó kerületben a lakóbizottsági választás adminisztrációját a mezőgazdasági és a népművelési osztály, a 228-as-ban 12 választó kerületben az igazgatási osztály és a gazdasági csoport, a 229-os bon 15 választó kerületben a pénzügyi osztály, a 230-as -bon 11 választó kerületben az ogészségügyi cszt-'ly, a 231-os ben 13 választó kerületben az ipari és kereskedelmi osztály, a 232-os ben 10 választó kerületben az oktal tály, a 233-as bon 12 választó kerületben az építési és lakásügyi osztály, 'Az adminisztrációs munkát a választásokon a jegyzőkönyvvezetése, annak elkészítése, a‘választás menetéről szóló jelentős készítése, és a megválasztott lakó bízott sági tagokra vonatkozó nyilvántartás /adat felvégtől / képezi. választások lebonyolításé ra ütemtervet kell készíteni. A novemberben megtartandó választ sok ütemtervét november 10 ig, a december, január februárban megtartandó választ "sokra vonatkozó ütemtervet pedig n választást megelőző hó 25-ig kall megküldeni a Fővárosi Tanács V3~hoz. Az egész kerületi választásokra vonatkozó ütemtervet a Pár tv é gr oh r. j tobizottságnr.k, ős a tömegszcrvozotoknok is megküldjük, a politikai körtet területén történő választások ütemtervét pedig a körzeti párt szervek részére továbbítjuk. . , , ,, B.'-y-cmy fővár, si választókor.! letben megtörtént lakobxzo ttsa gi w-xneztas utánra lakóbizotts-gi elnökök részére - munkájuknak megjavítása erdő1- ” kioktatást szervezünk, az előadok biztositásáról gondoskodunk. Az oktatások több előadás sorozatból fognak állni, biztosítani fogja a lakóbizottságok feladatainak rés alotes ismertetésen keresztül a lrkoss g helyestájéke, tat Sara irányuló feladat Icát. HATÁRÓ3ATI J AVaSLAT„ A lakóbizottságok választás !'nak sikeres lebonyolítása érdekében a legszélesebb körű agit'"ciós munkát kell kif ejteni. Párt Végrch aj tóbizotts g bizt - itaa körzetenként aktíva ért kezleten keresztül a lakossá g széleskörű tudatosítását a lakó bízott s '.gi választások jelentőségét. ________________3T________________