Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/3)
1954-03-11
F wmmBmmi* eredménye. ? Simon elvtárs:Mint ahogy a beszámolóból is kitűnik, a vazetőségválasztó - taggyűlések mindenütt határozatképesek voltak, aktivak a hozzászólásokban és"határozottan mertek birálni az elvtársak, a jó munkát megdicsérték.Lehetett látni,hogy a KW. határozata óta ezen a téren komoly eredmény van* Ahol az instruktorok munkája jó volt, ott az egész taggyűlés jól zajlott le,ahol azonban gyenge volt az az instruktorok segitségnyujtása,ott megmutatkoztak a hiányosságok, mint pld. a Közértnél, ahol nem érvényesült a kollektiv vezetés és azt eredményezte,hogy amikor taggyűlés elé került a beszámoló, a régi titkár elvtársat az egész tagság leszavazta. Hibák voltak még a Micsurin tsz.-ben, ahol dacára annak, hogy bár többször kintvoltunk, még sem úgy csinálták ahogy kellett volna. A jelölőbizottság 9 főt javasolt a vezetőségbe 5 helyett, a jegyzőkönyv sem azt a képet mutatja,ahogy a szavafcólapon volt. A Petőfi tszcs.-ben gyenge volt a vezotősógválasztás, dacára annak, hogy meg volt beszélve a tennivaló, nem volt világítás, fütós, ez a taggyűlés lebecsülését jelentette. A 3-as körzetber is voltak hiányosságok Botos elvtárs részéről, a taggyűlésre nem ügy készült fel ahogy azt a határozat kimondja, hiányzott a kollektiv együttműködés a beszámold elkészítésénél. Wirt elvtárs megnyilatkozása a háziasszonyokkal kapcsolatban nagy visszahatást keltett. A Pártbizottság arra törekedett, hogy a K.V.határozatának megfelelően kászitsék elő mindenütt a taggyűlést, ezt el is értük egyes hibáktól eltekintve. Igen komoly és felelősségteljes munka volt a vezetősógválasztás.- Példát kell venni a Tanács pártszervezetének uj vezetőségétől, akiknek első tennivalója az volt, hogy a taggyűlésen hozott határozatot ütemtervre felbontsákés már jó néhány pontot végre is hajtottak belőle. Ez most mindenütt az olső tennivaló és az ellenőrzése, hogy valóban végre van-e hajtva a feladat. Különösen fontos, hogy a Kongresszus tiszteletére tett felajánlások az üzemben, tsz.-ben mindenhol végre legyenek hajtva. Érvényesüljön a kommunisták adott szava, aki felajánlást tett, a gyakorlatban hajtsa végre. A Pártbizottság feladata, hogy az újonnan megválasztott vezetőségi tagokkal foglalkozzon egyénileg,hogy megismerjék a munkájukat. Ez a munka meg is indult, a titkárok egyrésze megjelent, 9 szervező titkárból 3 jött el. Ezen keresztül megadjuk a módszerben! segítséget a további feladatok elvégzéséhez. Még igen sok a tennivaló.A vasárnapi pártértekezletre mindenhol mozgósítani kell a küldötteket,hogy időben, 3/4 9 órára itt legyenek. Bányai elvtárs :A vezetősógválasztó taggyűlés eredményeit értékelve megáílapithatjuk, hogy az elmúlt vezetőségválas.ztáshoz képest nagyobbmórvü fejlődésen mentek keresztül pártszervezeteink.A vezetőségválasztó taggyűléseket úgy politikai, mint szervezeti, valamint technikai vonatkozásban sokkal körültekintőbben végezték el az elvtársak és a mozgósítás is az eddiginél jobban sikerült*A K.V. határozata óta tapasztalható nagymérvű javulás ezen a téren, párttagjaink egyre jobban birálnak, a pártdamokráciát betartják és mindent elkövetnek,hogy a még meglévő hibákat meg lehessen szüntetni. A vezetőségi beszámolók is kollektív munka eredményei. A határozati javaslatok jól sikerültek és irányt mutatnak az uj vezetőségek további munkájához. Nem volt olyan taggyűlés, melyen nem történtek volna felajánlások a Pártkongresszus tiszteletére. Kétségkívül meg kell mondani, hogy a Pártbizottság tagjainak a munkája is benne volt a vezetőségválasztás sikeres lebonyolításában. Feladatunk,hogy mivel a vezetőség tagjainak 58 °p-a cserélődött ki, az uj vezetőség tagjaival csoportosan beszélgetnünk kell, meg kell magyaráznunk, hogyan kell végezni a feladatokat, elvi, módszerbeni segítséget kell adni, ami meg is történt, átbeszéltük a tennivalókat. A vezetősógválasztó taggyűlések határozatai legyenek irányadók a további munkához, a határozatokat bontsák fel és eszerint végezzék a munkájukat. A Pártbizottság tagjainak és a Választmány tagjainak az lesz egyik legfontosabb feladata,hogy az uj vezetőséget segítse és menetközben ellenőrizze a munkájukat. A Pártdrtokezlet politikailag,szervezetileg, technikailag elő van készítve,megbeszéltük a titkár elvtársakfc