Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/3)

1954-02-04

I '*■ I | * A másik hiba pedig az, hogy a pártcsoport bizalmiak sem jelennek meg az ^ | ► értekezleteken. A taggyűléseken a párttagság aktivitása és hozzászólása jónak mondható, azonban nem helyes, hogy a külpolitikai kérdésekkel sokat foglalkoznak annál is inkábby mert a párttagság zöme hajlamos arra, hogy a nemzetközi kérdéseket taglalja, ugyanakkor pedig a vezetősógválasztással nem foglalkozik. A külpolitikai kérdésekét szabadpártnapokon kell meg­vitatni. A termelőszövetkezetekben rá kell arra térni, hogy a téli hó­napokban korábbi időpontban kell tartani a taggyűlést. A Gerő termelő­­szövetkezet vezetősége részéről feltétlenül fel^ kell számolni azt a tü­relmetlenséget ami még tapasztalható. Még mindig nem tették az£ elvtársak magukévá a Központi Vezetőség határozatát, nem szabad abba a hibába bele­esni, hogy idegeskednek az elvlárs&k. Minden egyes dolgozó panaszát meg kell hallgatni, jogós kérelmét orvosolni kell. A körzeti pártszervezetek­nél egy bizonyos elbizakodás ütflitte fel a fejét. Arra kell törekedni minden egyes pártbizottsági tagnak, hogy az alapszervezetek munkáját az > eddiginél sokkal jobban segítsék. A P.B. tagjai nem adják meg a Pártbi­zottság részére a kollektiv vezetésen keresztül a megfelelő segítséget, melyen feltétlenül változtatni kell. Az instruktor elvtársakat arra kell nevelni, hogy munkájuk után nagyobb felelőségérzetet órezzenek. Ha több­szöri behívásra sem jelennek meg, akkor a felelősségre vonást kell alkal­mazni. A mai taggyűlések lebonyolitása nagymértékben biztosítja a válasz* tás sikerét. A párttagság olyan elvtársakat fog választani, akik bírják a dolgozók bizalmát. A körzeti pártszervezeteknél kömöly segítséget kell ^ nyújtani, annak érdekében, hogy a kitűzött időpontban a taggyűléseket meg tudjuk tartani. A Pártbizottság tagjai a határozati javaslatot a kiegészítéssel együtt egyhangúlag elfogadták, • *" • /> r 11 ■ 1 ^—1 ■ ^--------------------■-------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents