Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.158.a/2)

1955-07-22

^ ^ ^ ' V r - n ®l<ak föladatul, jelentős állomás népi demokráciánk életében. Az elmúlt 2 óv folyamán az 1953. júniusi kormány pro gramm végrehajtása során elkövetett hibák gyökeres felszámolását jelenti a K.V. junius 7-8 határozata. Megsemmisitő csapást mért azokra a nézetekre, melyek szerint f júniusi kormányprogramm valamiféle lemondást jelent a szocializmus építé­séről. Pártunk az eddigi munkájával megteremtette e határozat végrehajtásának politikai és gazdasági előfeltételeit - a Központi Vezetőség márciusi határozata leleplezte a jobboldali elhajlás főbb jellemvonásait, és ká­ros kihatását, képviselőit , megmutatta a veszély elhárításénak mődját, őzzel megszilárdította kapcsolatát a dolgozó tömegekkel, megszüntette a bizonytalanságot• A júniusi 7-8 határozat további konkrét, gokkor lati útmutatást jelent számunkra mezőgazdaságunk szocialista átszervezésének ütemében, illetve nnttfiic következetes továbbvitelében. Kedves Elvtérsakl Kerületünk mezőgazdaságának is b© kell tölteni azt a hivatását, azt a feladatát, melyet Pártunk és Kormányunk célul kitűzött. Pelszabadulásunk óta mezőgazdaságunk a kerületben igen komoly fejlődésen ment át. Szántóterületünk 72-ffr*áa beleértve az I. tip, tszcs.-et is folyik nagy­üzemi gazdálkodás • Kerületünk mezőgazdaságának fő feladata, hogy kerulo­­rs tünk dolgozóit és Budapest munkásait minél több zöldséggel, hússal és tejjel lássa el. A K.V* határozata óta kerületünk dolgozó parasztságénak is megnöveke­­dett termelési kedve. Mig a határozat olött a 46o kh. tartalékterület megművelése igen komoly problémát okozott, addig ma minden terület müve­id alatt áll. [Dolgozó párásztségunk, tormelésiövetkescti tagságunk meg­nő vekedett termelési kedvét bizonyltja az is, hogy kerületünk & budapes­ti kerületek között a tavasai mezőgazdasági munkái: versenyében az első helyezést érte ®1* Addig araig a múlt évben összesen 6o2 kh.-on végezték ©1 a trágyázást, a tsz.-éknél és az egyénileg dolgozd parasztoknál úgy ez év tavaszán 687 kh.-ra került ki a trágya, 36o kh.-al többet trágyáztak ez év tava­szán, mint a múlt év hasonló időszakában. állatállományunk Is fejlődött, különösen a sertésállomány. A legutóbbi számlálás alapján a multévhez képest duplájára nőt a sertések száma. Termelőszövetkezeteink komoly fejlődésen mentek ét, A ®erő tsz. és a f I1-, . ____ií----------^ *

Next

/
Thumbnails
Contents