Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVII. Kerületi (1950-ig Rákoscsabai, Rákoshegyi, Rákoskeresztúri, Rákosligeti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.158.a/1)
1954-03-14
I| és terjesztett a Pártbizottság elé.A fegyelmi bizottság munkáját a Pol.Biz. | . •• határozata alapján végezte, mindig szem előtt tartotta Pártunk egységét, megbonthatatlanságát, arra törekedett, hogy az önkéntes vasfegyelem betartása mellett Pártunk egysége minél szilárdabb legyen, A p^rtfegyelmi ügyekben hozott határozati javaslatok mindig a párttags^ h«$§iését szolgálták, az alapszervek önállóságát pedig nem csorbitottáJK 4 felspbp pártszervektől kapott útmutatások alapján a fegyelmi munka az’>'élmuÍ1Í,xJ^^ esztendőben sokat javult, ehhez hozzájárult az is, hogy az alapszervezetek vezetősége és maga a párttagság is mindjobban megértette, hogy a fegyelmi ügyek helyet döntése egyik fontos alapvető feltétele a pártépitésnek.A fegyelmi munka javulását mutatja az is, hogy a Budapesti Pártbizottsághoz beküldött fegyelmi jóváhagyások közül csak egy esetben történt változtatás, a felebbezések közül pedig négy esetben változtatta meg a felsőbb szerv a kér. Pártbizottság határozatát,A pártbüntetések a következőképen oszlanak meg: maproiás ll pártfunkcióból való leváltás 2 szigorú megrovás 49 alaptalan feljelentés lo pártból valá kizárás 153 . összesen: 328 tagság megszüntetése 14 A pártbüntetések jellege: bűne s el elemé nyék, helytelen magatartás, részegség, erkölcstelen élet, munkafegyelem megsértése, opportunizmus, szembenállás a határozatokkal, tagsági könyv elvesztése, osztály idegen ellenséges elem, - Felebbezés volt 7, ebből 2 folyamatban van, kettőt a kér. Pártbizottság megváltoztatott, hármat pedig . egerősitett. A visszaminősitett tagjelöltek közül a kér. Pártbizottság 14-et kizárt, 5-nek pedig 1 évvel meghosszabbította tagjelöltségét» Megállapítható tehát,hogy eredményeink f' mellett munkánkban voltak hiányosságok is, ami megmutatkozik abban,hogy a fegyelmi ügyek elintézésének közel 5o $-a kizárássaj^ógződött, ennek oké pedig az, hogy nem foglalkoztunk a párttagsággal$Tn&m mutattunk rá a hibáikra ós igy nem előztük meg a pártból való kizárásukat. A fegyelmi bizottsági tagok sem adták meg minden esetben a kellő segítséget az alapszervezetek vezetőségeinek, nem látogatták rendszeresen az alapszervezeteket,nem mutattak rá kisebb hibákra és ugyancsak az alapszervezetek vezetőségei sem tulajdonítottak jelentőséget a pártszervezeti szabályzat kisebb megsértésének, amit mutat az a tény is, hogy nagyon kevés elvtárs részesült kisebb pártbüntetésben. A tagság öntudatának fokmérője a tagdíjfizetés, a vezetőségek és pártbizalmiak egyrésze igen eredményes munítót fejtett ki a tagdijfizatós terén. Ezt igazolja, hógy amig az 1951-es vezetőségválasztás után hosszú j.deig visszaess mutatkozott a tagdijfizetésben, ezzel széniben 195&r*től fokozatosan megközelítettük a loo $-os tagdíjfizetést és nagymértékben növekedett a progresszív tagdijfizetés. A K.Y^határozata ala-n-íjín , \ sz&gszerte az alapszervezetek vezetőségeit ás a ——— - - y ^ ^ ^ \