Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/3)

1955-07-21

Ugyancsak megtör tént az is, hogy a meglévő előadókat sem ellenőrizték, hogy jól felkészülnek-a az előadásaikra. Nem ellenőrizték az önvédelmi-* pc.ranosnokokat sem. mint előadókat, hogyan kész ültek'fel a tanfolyamok­ra és igy nem is tudtak segítséget adni azok számára. Nem ellenőrizték-­­a tanfolyamokat, amelynek'áss lett volna a célja, hogy a kiképzésben mu­tatkozó hibákat feltárják. Ehhez még hozzájárult a*törzs is, mert nem kérte tőlük ezen a téren végzett munkájukat számon. *• Elmondhatjuk, hogy a tömegekkel való kapcsolatunk elmélyítésében, kiszé­lesítésében légoltalmi téren oeak az MNDSZ-től és a Vöröskereszttől kap­tunk segítséget, 4** A légoltalom megszerettetése és a törnegkapcsölatok elmélyítését szolgál­ta az ünnepélyes tanávzáró, melyet junius'17-én tartott törzsünk az Ika­rus kulturotthonban. Ezen az ünnapályen valamennyi hatósági szakszolgá­lat beosztott, mint pedig a Ngy-n réeztvett önvédelmi cspportok megjel­entek. Értékeltük az elmúlt félév eredményeit, jutalmazásban ■ és di- ~ méretben részesítettük azokat az elvtársikat, akik a légoltalmi felada­tok, a haza iránti szeretetüket ás kötelességtudásukat fejezték ki az ^ elmúlt kiképzési évben. .iképzés t t 1955. január 1-től eltelt idő óta töb b esemény történt, amely uj szint ’rozott a lé go Italomba, A munkát szervezettebbé tettük. Az átmeheti ki­­cépzési félév beindításakor ünnepélyes tanévhyitást rendeztünk, ahol a ••zolgólatokba beosztott elvtáreak megisne rték a lég oltalmi parancsnok-" parancsát az 1955* évi kiképzési évre, Az Országos légoltalmi Parancs­nok által kiadott parancsot végrehajtottuk, 1 Az uj irányzat /gyakorlati kiképzés és dia film vetítés/ eredményesen" domborodott ki a félévi kiképzésben majd később a db gtartott légoltal= mi nagy gyakorlaton. Ez komoly előkészítő feladatot jelentett a törzs­nek, s egyben kifejezést adott a szervező és irányitó készségéről, va­lamint a szakszolgalatok parancsnokéinak, egységparancsnokainak és be­­^ osztottainak szakmai tudásáról és gyakorlottságáról. Hiányosságnak mondható a törzs munkájában, hogy az év során mutatkozó " távolmaradók és igazolatlan mulasztókkal szemben nem lépett fel elég kö­vetkezetesen és erélyesen. Mindezek után mégis elmondhatjuk, hogy a Kiképzésünk a tavalyi évihez viszonyítja jó közepes eredménnyel zárult, förze belső munkája; 4 z elmúlt évhez viszonyítva 1955# évi kiépzésben a törzs munkájában jó -iredmények vannak. Szervezés terén értünk el eredményeket\ s ennek kö­­etkeztében a kiképzések megjelenési átlaga is emelkedett. Egyes szol­álatok parancsnokai, mint Pereszlényi elvtárs komoly célnak tűzte ki-­­légoltalmi munkát és annak fontosságát. Az ell. szolgálat szervezési­let sokat javult. Az előadókkal, valamint egység parancsnokokkal sokat foglalkozott és igy megszerettette velük feladataikat, nagy segítséget ^dott munkájukhoz. Ennek pozitív eredménye á nagy gyakorlaton tanúsított 6 eredményes működés az egészségügy! szolgálat részéről. Ehhez hasonló redménye mutatkozik a vegyvédelmi szolgálatnál, is. •úgy a munkát tovább'javítsuk szükséges, hogy a törzsön belül a munkát .zervezetebbá tegyük. Még mindig vannak olyan jelenségek, hqgy egyes feladatok megoldásánál nincs meg a kellő előkészítés. Egymástól elsza­_ •-----:------—___

Next

/
Thumbnails
Contents