Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/3)
1955-03-10
r n ' ' - 19 -♦ mit tettünk a pedagógusok gondolatvilágának megváltoztatásáért, egész életének átformálásáért. Nyilván: keveset tettünk. Ha külön megnézzük a Tanács oktatási osztályának munkáját, azt látjuk, hogy erősen hatnak a kispolgári nézetek. Rossz szolgálatot tettek az elvtársak az ügynek, hogy az osztály munkájáról nem be szeltek. Soltész et. felvetette, hogy anyagikaban rosszul állnak a pedagógusok. Erre vonatkozólag országos értekezlet volt. Ez az ügy tehát a kormányzat ügye. Ettől függetlenül kell megnéznünk a dolgokat. Kétségtelen, ha jobban mellette állunk a nevelőknek , nagyobb eredményeket értünk volna el. Soltész et. beszélt arról is,hogy Rákossztminályon legerősebb az ellenség tevékenysége. Az ellenség ott odáig ment, hogy röpcédulázásra használta fel őket. Erre vonatkozólag: kevés figyelmeztetést kapunk ilyen irányban az oktatási osztálytól. Hiba, hogy az osztály nem tájékztat bennünket erről. -Nem lehet csodálkozni azon, hogy Rsztmihályon legerősebb a behatolás /példát emlit/ Meg kell állapítani, hogy egyes pedagógusok nagy előszeretettel utaznak a párt, vagy állami funkcionáriusok gyermekeire. Ez elég kényes kérdés. De akik jelenvannak, megfelelő módon* értékelik ezt* -Nem kérjük, hogy külön foglalkozzanak a funkcionáriusok gyermekeivel, de ne hagyják csépelni őket. Ha egy funkcionárius gyermeke rosszul tanul, az tanuljon rosszul, de ne fitogtassák azt t a nevelők. A klerikális reakció kérdése a gyerekek között. Meg kell mondani hogy a hittanra való beiratásnál a pedagógusok egy része falazott a klérusnak. Ez nem is csoda. De éppen ezek ellen a nevelők ^ ellen kell a pártszervezetnek határozottan fellépni, ellensúlyozni az ilyenirányú munkát. Lehet beszélni arról, hogy sok gyerek jár templomba, de nem túlnyomó többsége. Nem szabad túlzásba esnünk, de ugyanakkor lekicsinyelni sem lehet a kérdést. -Itt, e tekintetben jelentkezik a tömegszervezetek fontossága, hogy átnereljék, átformálják a szülőket. Elsősorban a MNDSZ. feladata. Sok, nagy feladata mellett talán egyik legfontosabb feladata ez. A hazafias nevelés kérdéséről kimeritően beszélt a BP.PVB-tól kiküldött elvtárs. Annyit kiván hozzáfűzni, hogy a szocilalista hazafiásgra való nevelés nem vált a pedagógusok vérévé. Mi nem egyszerű hazafiságról beszélünk, mi szocialista hazafiságról beszélünk. Különbséget kell tenni polgári hazafiasság és szocialista hazafiasság között.Lényegbevágó, hogy az egész dolgozó nép hazafiságáról beszélünk, vagy egy kis, szűk rétegéről? Ezzel a kérdéssel behatóan, sokoldalúan kell foglalkozni: .Felvetődött a kérdés, hogy az iskoali pártszerveknél túl nagy a kollegalitás. -Ha nem elvi alapon van megalapozva a barátság, az egymáshoz való viszony, az opportunizmus, a megalkuvás mocsarába vezet. -A pedagógusoknál fennálló ilyen helyzet, a hibák kerülgetése, a túlzott kollegalitas, nem helyes. Eléggé súlyos helyzet. Ezt meg kell szüntetni. /A __________________________________________■ 2 0 ________________________