Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/3)

1955-03-10

n n • c- 9 -A pedagógusok nagy részénél a polgári befolyás hatása érezhető. Van olyan eset, hogy az illető nevelő fizika tanár, aki nem tud szakitaui a kapott neveléssel és hisz a túlvilágban. Azonban re­­vizió alá veszi a vállást, s nem mindent vesz át abból , amit az hirdet. Tanítása ilyen formán frázis-szerűvé válik, mert mást mond, mint amit érez. Ezt a frázisszerüséget a tanuló is észre-Üfltiii'a kérdésnél azonban meg kell állnunk. Ha a nevelő a vallást már revizió alá vette, akkor seigtenünk kell neki vala­miképpen. Talán úgy, hogy a vallási kérdést kivigyük az intimi­tásból. A pártszervezetnek kellene segíteni. A tanulókra hatással van a klerikális reakció, ez kétségtelen. Azonban hatás,al van az iskolai tani tás is. Nem egy olyan tanuló van, aki édesanyja kívánságra elmegy ugyan a templomba, de az iskola hatására, márt nem hajlandó hittanra is járni, jóllehet az anyja beiratta. Hiba, hogy a Diszi. nem ad kellő segitsegat a gyermekek világ­nézetének kialakításához. Leérettségiznek a tanulók úgy, hogy nincs határozott, tiszta világnézetük. SHivatkozik egy pedagógiai folyóiratra, amely javasolja a marxiz­mus tanítását a IV. osztályba. Ilyenformán a tanulók nemcsak részleteiben kapnának kép.t egyes tantárgyakon belül a marxiz-r musról, hanem összegezve, teljes egészében. Ilyenformán nem lenne aránytalanság a tanulók műveltsége és marxi tudása között. Kéri, ho^y ezzel a cikkel az elvtársak úgy foglalkozzanak, hogy legyen belőle konkrét eredmény. A köznevelési cikk felveti a művészettörténet tanítását is. Ez is igen helyes volna. Hiszen ezeknek, az életbe induló fiatalok­nak ilyen tekintetben is bizonyos tájékozottsággal kell bírálok. Erdei ét.: Milyen tapasztalataik vannak a téren, hegy a pedagó­gusok munkás, vagy értelmiségi származású gyermekekkel foglalko­­nak-ö szívesebben? Nagy .. . . . ........................ et. Meg kell állapítani, hogy szellemi kulönb­ségről nem beszélhetünk a munkás és értelmiségi gyermekek között. Igen nagy baj, ha a százalékos arány számokat nézzük, hogy kitű­nőtől lefelé a munkások százaiékáranya erősen romlik. Bár ne­velőink látják ezt, a dolgog könnyebbik oldalát fogják, s nem sok gondot fordítanak a közepes tanulók jobb előmenetelere. Hiba az, hogy nevelőink zöme hajlamos arra, hogy látogatások alkal mával a kitűnő rendű tanulókat feleltetik. Hha az osztálynaplóban megnézik ezen gyerekek számrazását, kitűnik, hogy azok érteImi­­sigüek. ö erre minden alkalommal felhívja a figyelmet. Baj. hogy a munkás osztály gyermekeinek e túlzott szerénységét nem tudják levetkőzni. Viszont az értelmiségi gyermekek, hogy úgy fejezze ki magát, szemtelenebbek. Erőszakosan megmutatja, hogy kitűnő tanuló. És a pedagógusok éppen őket támogatják jobban. >Volt egy olyan irányzat, hogy az uttörö mozgalom vezetésére a tanulót közül elsősorban a munkás azármazásuakat választották ki. Az utóbbi években e tekintetben nem tettek különbséget. Ilyenformán ma itt is az értelmiségi többségben van, s a kitü­­nü rendű munkás származású háttérbe van szoritva. Ilyen fogatékosságok megmutatkoznak. __________________________________________________/0_____________________________.

Next

/
Thumbnails
Contents