Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.157.a/3)

1955-03-10

r~ n 5 A ♦- 4 -Nyilvánvaló, hogy a párttagság hozzáállása a KV. határozatához, pozitiv. Még nagy részük nem nyilatkozott, passziv ugyan. Jelentős B részük várakozási álláspontra helyezkedett. Van azonban bizo­nyos bizalmatlanság jele is a párttagságban. Egyesek úgy juttat­ják ezt kifejezésre, hogy vájjon a KV. mostani határozata után nem jön-e egy újabb? Az ellenség meg van lepva. Nem indult még támadásba. De hogy fog támadni, az biztos. ÉppBn azért javasolja a következőt: Felhívja az elvtársak figyelmét arra, nehogy befelé fordulás kö­vetkezzék be a határozat után. Nehogy csak annak megvitatásával & legyünk elfoglalva és megf ele jtka zzüuk a negyedév végéről. Meg kell tárgyalni ezeket a nagyon fontos elvi kérdéseket. Ez azonban csak akkor lesz eredményes, ha összetudjuk kapcsolni egy olyan mozgósítással, kommunista példamutatással, hogy egy emberként r~ állunk ki a KV. mögött és ez megmutatkozzék a termelésben, a terv |teljesítésében. Harcos lendületet kell teremteni az üzemekben. Csak ez képes vi-szaszoritani az ellenséget. Megállapítható, hogy ez a határozat az ellenséget nagyon szivén taálta. Ezzel a határozattal vége lesz azoknak a disznőságok­­knak, amelyeket az ellenség elkövetett, s amelyekről a VB. hetem óta beszél. Fontos kérdés a pórtteli értelmiség helyzete. Már jelentkezik 1 értelmiség ellenes hangulat. A jobboldali elhajlást az értelmi­ségre akarják ráhúzni. Vijgyázni kell ezzel a kérdéssel. Nem sza­bad teret engedni, m rt ezzel az értelmiség szine-javát az el­lenségnek szolgáltatjuk ki. -Ügyelni kell tehát, nehogy baloldali , elhajlás legyen. Ennek elkerülése érdekében a közeljövőben művezetői ülést tarta­nak az Ikarusban, ahol megvitatják ezt a kérdést. Nagyné et.: Beszélt Rákosaztmihályon pártonkivüli asszonyokkal* akik helyeselték a KV. határozatát. Hangsúlyozták, most már az ellenség nem fog a szemükbe nevetni. Erdei et.: összefoglal. Megállapítja, hogy a kampány lebonyolitása jó volt. Az apparátus, a párttitkárok jól dolgoztak. Az elvtársam a kommunista fegyelme­ző ótségról és helyes magatartásról nagyszerű bizonyitványt állí­tottak ki. Az utóbbi hónapokban sok kampány munkában volt részünk, áe ilyen szervezettségről nem tettek tanúságot. Jó volt a konspi­ráció is. -Az elvtársakat külön dicséret illeti. A megnyilvánulások, közvetlenül a határozat ismertetése után Nagy Imre személye, s az oktatás kérdése körül forgott. A hatá­rozathoz való hozzáállása a dolgozóknak jő volt. A nyilt vita ezután indul mag. Az ellenség támadása még nem bontakozhatott ki. Azonban a közeli napokban számolhatunk vele. Helyes lesz, ha a Budapesti Párt Végrehajtó Bizottság felé meg­tesszük észrevételünket, hogy nagyon helyesnek tártuk azt a módszert, ahogyan a KV. mostani határozatát a tagság felé hozta. __________________________ 5~_________________________________________ __________________________________________________________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents