Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.157.a/3)

1952-07-10

r jMMMMMHHWi I határozatokat nem csak. hogy nem hajtja végre a tagság, hanem azokat semriibe veszi. így volt z a sajtómunka mer avitósara nozott hatá­rozatnál is. Ha azonban ezt a szakmai vezető kiadta volna utasítás­ba akkor maradéktalanul végre lett volna hajtva, azonban a pártszer­vezet erre nem volt kEixxx"képes. Szabó elvtárs: ivem egészen értek egyet Kiss elvtárssal pl. a fegyelmi ügyek kéri;.'ében sem, mert itt á- p árt szervezet részéről egy komoly libe­ralizmus mutatkozott meg. mégpedig azért mert félnek' a felelőségre vonástól. Ennek természetesen követ ezménye volt a tagságnál isi Az egyik elvtársat kitették a pártiskoláról ellenséges magatartása miatt', azonban a pártszervezet*még ezt sem állitótta fegyelmi ele. Még taggyűlésen sem a megadott szempontok szerint foglalkoztak a fe­gyelmi kér lésekkel, hanem csali általáinosságban. Hiba az> hogy a p irtfegyelmit az elvtársak csak úgy ismerik, hogy kizárás, pedig ezzel á kérdéssel már foglalkoztunk, hogy van más pártbüntetés is. A fegyelmezetlenségeid,el kapcsolatban pedig az a helyzet, hogy éppen a központban van a legnagyobb fegyelmezetlenség ami a lelke kellene hogy legyen valamennyi Örsnek. Ennek pedig egyik fő oka az, hogy a Buda] esti Főkapitányság sem inditott fegyelmit egyes tiszt elvtársak o ellen amikor az nagyon'is indokolt lett volna és ez rányomta bélye­gét az egész alapszervre. az oktatással halcs. latban az a vilemén em, hogy a kér. Pártbizott­­ságtól sem kapták meg az elvtársak a kellő támogatást, még ellenőrzés tekintetében sem és így nagyon ellapositották ezt a kérdést, ón több esetben kijöttem ellenőrizni, de ez sem volt elégnek mondhat( ha-bár az őrsökhöz*is kimentem és foglalkoztam az elvtársakkal. Ott pl. sok esetben még’ azt sem tudták az elvtársak, hogy ki a bizalmi­juk. Ha vedig bizalmival beszéltem elláttam a szükséges szempontok- 1 kai, de ez nem volt rendszeres és a továbbiakban nem volt aki kézbe tartsa őket.... Hiányolom, hogy a beszámoló egyáltalán nem foglalkozik az elért ered* menyekkel, holott vannak a XVI*. kér. Kapitányság igen szép eredményei is.' keglát-'sora az a iányossúgok tekintetében, Hogy anyag van, csak nem foglalkoznak velük. * Larosi elvtárs: A bünü yi statisztikában, a szociális és közvagyon megvédése tekintetében igen komoly javul:'s mutatkozik, Szakmai vonalon a fe­gyelmi kérdése* eg:sz februárig igen rossz ká et mutatott, ma már azonban nyugodtan mondhatom, Hogy itt is megindult a javulás és az elért erednem szé nek mondható.' Szabó elvtárssal nem értek egyet, hogy a kapitányságnál sokkal nagydö a fegyelmezetlenség mint az őrsökön. Hogy ezekről a fegyelmezetlen* ségékről beszélünk az abból adódik, hogy mi nem kenünk el semmit, ami pedig az őrsökön igen nagy mértékben meg van, mert még sok kér­dést* baráti alapon kezelnek. A formai fegyelem is sokkal jóbb, ami szükséges is, véger dményben katonai alakulat vagyunk. özandai elvtárs: Az elvtársak felvetettek egy egész csomó hiányosságot, fő­leg azonban egymást bírálták és az egészből hiányzott az önbirálát. Pedig első és döntő kérdés az önbirálat kérdése.' Meg kell tanítanunk a tagságot is helyesen bírálni, természetes nem erőszakos módszerekké hanem szívós nevelő munkával. Hiba az, hogy az elvtársak nem látják tisztán a feladatukat és ez vonatkozik a pártszervezetre is. így aztán a feladatok elvégzésére nem is tudjak mozgósítani a tagságot. Hiányos és nem megfelelő a káder politikai sem. Meg kell mondanom hogy'pl. Hegyi elvtárs viszonya a dolgozókhoz nem a légi óbb, mert beszéltem elvtársakkal, akik Hegyi elvtársat.úgy emlegetik, mint valami nagyon felső megközelíthetetlen valakit. Ezen feltétlen vál­toztatni kell. Az oktatás kérdése is ezek miatt a hiányosságok miatt laposodott el. Egyszóval a hibákat nem elkenni kell, hanem lel kell i fedni és azok kijavítására kell törekedni. ■ _____________________________________ŐT_______________ _______

Next

/
Thumbnails
Contents