Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.157.a/3)
1952-05-29
r ... n k ? kxtől elXekinXve a üsepel ívutó&yár igen szép termelési előre-törésének Köszönheti u verseny elsőségét. 1952. évre ugyancsak éves párosversenyt Kötöttünk, mely a termelési terv xulteljesitéséx célozza. az összesített felajánlások folytén éves árutermelési tervünket 6 ?a*al fogjuk tul-teljesiteni. Verseryvállalásunic terven belül ezzel mint egy 35 millió forint árut ad Korábban a népgazdaságnak. VállalásunKat az első negyedévben tulteljesitettüic és ezzel már a negyedév folyamán 8,800.üUU forint értékű árut adtunK Korábban a népgazdaságnaK. ^ verseny Kiértékeléséből is látszik az a munkaütem mellyel dolgozóink tervük teljesítését, a béke védelmét elősegítik, megválósixják. yS j anuár április hónapokban a második helyen , mig február március hónapokban első helyen végeztünk. Háj us havi tervünket május 26-ig 69.7>-ra telj esitettük, s ezzel a verseny első heiyén állunk Csepellel szemben. üilőzetes jelentések alapján árutermelésünket ebben a "^napban 112.6^>ra teljesítjük s a negyedév első két hónapjában ezzel 7,276.001).-*^;os árutöbbietet adunk, mely a két hónapi 88,143.0ÖU,-ü't-os árutervünknek 8.26 ?á-a. Munkánkat, a verseny kiértékelését még javítanunk keli, h0gy vái^ látásunkat a jövőben is teljesíthessük.; Az árutervek időben való túlteljesítését a sajtóló és esztergályos műhelyek jobb munkája még fokozni tudja • Mátyásföld, 1952. május 29. _______________________ ______________________________________________________ •• • _ |