Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.157.a/3)
1950-06-16
I " 5 j megjegyzi, hogy az egyik 1eghanyagabd pártbizalmi, de bátyjáról 1 nem tud semmit arra vonatkozólag, hogy cserkész tiszt lett volna nem tudnak. A bizalmiértekezletre Kovács Karola később jött be. Most fogják^leváltani és újakat fognak beállítani. Megemlíti, hogy a vezetőségi tagok meglátogatták a bizalmi elvtársakat lakásukon és igen örömmel fogadták az elvtársakat. Almási elvtárs: Az ellenség elleni harcot sokkal intenzivebbé kell tenni. félnek az elvtársak a leleplezéstől, megmutatkozott-’ ez a Reszelőgyárban is, ahol a Dóráné ügyét nem úgy vitték ki, mint ahogy az atlett beszélve. Pedagógusokkal kapcsolatban megemlíti, hogy van haladás, azonban pé Idának emliti meg, hogy Mföldön a tanári kar összeült a munkatervet elkészíteni és a tanári kar határozatokat hoznak, hogy hogyan vonják ki a gyerekeket a .templom látogatástól ugyanakkor 5o-6o%-a nekik templomba jár. A mátyásföldi apácakolostorral kapcsolatban olyan hangok jönnek, hogy nagy az az épület nekik,'adják át lakásnak. Gereben elvtárs: Bent volt eiftadÉ elöljárói értekezleten és az volt az utasítás, hogy egyházi épületet nem lehet kiigényelni. Valamint megemlíti, hogy hatóság on kivüli nyaraltatás nem lehet. Erre felhívja az elvtársak figyelmét, hogy ébernek kell lenni. Károlyi elvtárs: A darabbérezéssel kapcsolatban megemlíti, hogy lcb. jövő hónap közepe leié tudják bevezetni. A klerikális reakció megmutatkozik a telepen is, ugyanis sok a vidéki a dolgozók között, hagy nép nevelő munka szükséges. A népnevelő testület kiválasztása nagy feladat. Bércsalást nem tudtak felfedezni, de volt indokolatlan bérbesorolás, ezeket az U.n.-vel le is állították. Sühajda elvtárs: A hévnél külön kell szervezni természettudományos előadásokat. Term. tud. előadásokat nem gyakran akarunk tartani. Havonta egyet-egyet. Az agit.prop osztály dolgozzon ki egy tervet, megbeszélni a tömegszervezetekkel, hogy hol mikor lesz az előadás,. ahova , „ tagokat is osszon be előadónak. A papok leleplezésével kapcso-Kovacs latban az elöljáró hivassa be itemxxi plébánost, aki még kocsmáoa is jár ahova el fog menni, hagy súlyt helyezni az MímDSZ támogatására, s Lelkesné leváltásával kapcsolatban megjegyzi, hogy lelkesné meglehetősen opportunista álláspontot foglal el a polgár asszonyokkal kapcsolatban.Paludi elvtárs hozzászólása azt jelenti, hogy mindt inkább belelát az ottani dolgokba. Arra kell venni az irányt,hogy a szervezetlenséget felszámolják. Az anyagmozgatás kérdésébe bele kell nézni nem-e az ellenség munkája. Javasolja, hogy 2 hét múlva a Reszelő(£yár munkáját vizsgáljuk meg, miután súlyosak a hiányosságok. Ennek előkészítéséért legyen felelős Almási elvtárs. Helyes « JL * ,a “átyáasfölii alapszervi vezetőségi tagok meglátogatják a bizal/ iT-.azonba-. ne rendszeresen.^Az apáca kolostorral Almási elvtárs * • Válasz°lva kijelenti, hogy ez előrerohanás volna, bizzunk a mi /íi^íMí-^'M'elsőbo szerveinkbe. Károlyi elvtárs figyelmét felhivja, hogy az előííő titkár hónapokig káderezte a népnevelőket, és ezzel dezorga— nizálta a munkát. Határozatok: Szervezési osztály kidolgozza az ujonna választott és a régebbi pártosoportbizalmi elvtársak kisebb csoportokban való előkéózitését, alapos kioktatásukat a pártcsop. biz. munka feladatairól,összekapcs. Határidő: 2 hét / K.V. hat.végrehajt./ Felelős: Almási elvtárs. népnevelőink pol. szinvonalának emelésére agit.rpop. oszt. megszerv. rövid esti tanfolyamokat, ahol a népnevelő munka alapvető kérdéseit, a K.V. határozatának megvalósitásának módját, tárjuk eléjük. Hat.idő: 2 hét Felelős: Bialon elvtárs. Tömegszervezeteinken belül term.tud. előadásokat szervezünk,gondosködünk a legjobb előadókról, propaganda és nevelő munkájukat hatékonyabban ellenőrizzük. Előadások tartására P.B. tagokat is beoszt. Felelős; agit.prop. oszt. hat.idő. 2diét. ! « _| 6