Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XVI. (1950-ig Cinkotai, Mátyásföldi, Rákosszentmihályi, Sashalmi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.157.a/1)

1951-11-18

Amikor jouban utánanéztünk „a-'kércir^kijiek a kivizsgálás után megtaláltuk' ak óiienáéges kezeket. Zsilli volt adóügyi csoportvezetője személyé Den, valamint Varsányi Láss lóiné köny­velő személyében, aki volt Horthy—ezredesnek lánya, iérje pedig szintén fasiszta százados volt. Mindkettőt eltávolitottuk takácsunk ap­­parátusáoól, Pártunk soraiból pedig kizártuk. A mezőgazdaság vonaláról Győri Endre volt földmüv.szöv. '{ ügyvezetőt távolitottuk el, akinek Párt és népellenes és erkölcsi magatartására felfi­gyeltünk, a végén kiderült, hogy a hóhér mu­rai századának volt a törzsőrmestere, akit” Tűz nsudinak hívtak. Persze minden cselekede­tével ártott a szoc/.-t épitő ügyünknek. Le - váltottuk funkciójáról, kizártuk a Pártból és népünk bírósága csalásért, sikkasztásért 3 évi bürtönre Ítélte. A mács jó és eredménye® munkájának erejét és sikerét jelenti az állandó bizottságok jó vagy rossz munkája. Kerületünkuen lo állandó és 15 al­bizottság dolgozik. Ezek létszám/a I85 fő és ezenkívül dolgozik 2o2 fő aktiva. A hiba ott van, hogy nem minden egyes tagja <L lgj zik az állandó bizottságoknak, albizottságoknak, ak­tíváknak. Legjobb állandó bizottságunk az ±— pari és a begyűjtési áélandóbizottság. Azelső tanácstagi beszámolónkat május hónapban tarottuk- 2. -57-

Next

/
Thumbnails
Contents