Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1955-02-10

n —i Jt" KASA A munkatervvel kapcsolatban az én véleményem is az, hogy jó. Eléggé színes, elv: érdekes, és eléggé politikus is. Azonban azzal kapcsolatban, hogy kik lesznek * a B.H. tagjai, javaslom, hogy az úttörő titkár elvtársnőt hagyják ki, mivel a * DISZ. Bizottságból már egy elvtárs be van osztva. A munkaterv foglalkozik az­zal is, hogy a DlEZ.-nek milyen feladatokat kell megoldani* ami a B.H.­val kapcsolatos. Ili ezeket a feladatokat végre is fogjuk hajtani. Azonban javaslom a 12. ponttal kapcsolatban, hogy mi megszerveztük már a sza­valóversenyt és ezeknek győzteseit számon tartjuk, és ju almazzuk, A Kbmszo­­mol tagjaival való találkozást is megszervezzük, melyre segítséget már kér­tünk a Lenin Egyetemről is, és azok igen szivesen segítenek. Hiányosságnak tartom azonban, hogy a mimkaterv nem foglalkozik március l^.-e móltó megünneplésével, Ó3 javaslom, hogy ezt megfelelő formában az ütő;..terv- I 1 be vegyük be. Mi tervbe vettük, hogy a Vörös Hadsereg megalakulásának évfor­dulója tiszteletére irodalmi délutánokat szervezünk, szovjet irodalmakból, 30-4ü főből álló kis csoportoknak. Kiállítás okát fogunk szervezni az uttörő­­hóz szakköreinek munkájából. Április J.-án kerületi uttörőnapot rendezünk, amelyen több, mint 500 úttörőt fogunk avatni. Szeretnénk, hogyha erre az alkalomra vagy a Központi Vezető­­ségtől, vagypedig a Honvédelmi Minitáréiumból jönne ki elvtárs, aki az ut­­’ törő leég fel fogja avatni. Ezeket még azonban ma fogjuk pontosan megbeszélni. Az SZHSZ.-el közsen tartottunk egy értekezletet, melyen vállalti az MEZHEZ, hogy 1500 Fiatalt fognak bevonni a lövészkörbe. B0K0ENE Az én véleményem is az, hogy az ütemterv jó, amelyre elmondhatjuk, hogy az elv: eddig elkészült ütemtervek közül Bp.Li viszonylatban a legjobbak közé tarto­zik. Elsősorban azért, mert rétegek felé szóló, és az B.H. Bizottság igyekssi _______ azokhoz a rétegekhez is eljutni, akik igen nehezen mozgósíthatok. A munkaterv-_______ bői kitűnik, hogy a kerület tömeg-szervezetei igen komoly munkát akarnak vég­rehajtani* és azon túlmenőlég sok jó kezdeményezés van a munkatérben. Azon­ban azt én is hiányosságnak tartom, hogy a munkaterv nem foglalkozik sem Máfcius 15.-e, sem pedig március 8.-a, a Üemzetközi Hónap jelentőségével, és ami a legfontosabb talán mindennél a IV. Békelcöngresszus jelentőségével és ennek előkészítésével sem foglalkozik. Javaslom, hogy a B.H. tartama alatt tartsanak az elvtársak egy-egy olyan utcá • bán kisgyülést, ahol az utca szovjet elvtárs: nevét'- viseli. Magyarázzák meg a lakóságnak, hogy mit tett az az elvtárs a magyar nép felszabadítása érdekében, és hogyan harcolt a felszabadítás győzelméért. Javaslom, hogy foglalkozzanak a kisiparos rétegekkel is, és vonják be azokat is mindjobban a tömegszervezeti munkák elvégzésében. A Kada elvtársnak pedig javaslom, hogy a Honvédelmi Minisztériumból Tóth Lajos elvtársat kérjék meg az úttörők felavatására, aki most jött haza a Ezovjetunióból. Én hiszem, hogy ha az elvtársak ezt a tervet megvalósítják, akkor emelni fogják a kerületi ünnepi hangulatot, csak arra kell törekedni, hogy ezek a jó kezdeményezések a B.H, elmúlásával ne ellaposodjanak, hanem még nagyobb erővdl tovább follyanak, ,jAüyHÉn Az én véleményen is az a tervvel kapcsolatban, ami az eddig felszólaló elv­e^v! társaké, hogy jó. Azonban azzal szeretnék még foglalkozni, hogy nem tartom helyesnek és nem is lehetséges azt megcsinálni, hogy március 8.-ra a nemzet­közi Nőnap megrendezésének napjára tegyük a B.H. megnyitó ünnepét is. Javas­lom, hogy maradjunk a kijelölt időpontnál, március 5»-nél. Mi 22.-én megrendezzük a 10. éves MNDSZ. asszonyok találkozóját, melyen a , beszámolót a kerület első MRDSZ. titkára fogja tartani. Ezen a találkozón a tervnek ráeső részével fogok foglalkozni, és fogom kérni az asszonytársa­kat, hogy segítsék ezeknek a feladatoknak a végrehajtásában. fijjiffiP A munkatervvel egyetérte, azonban meg kell állapítani, hogy a munka terv-ELVi* nek több direktívát kellene tartalmazni az üzenek felé. És niányosságnat tartja azt, hogy a •ü.ii.-val kapcsolatos feladatokat nem határozza meg konk­rétan az üzemek felé. Véleménye az, hogy a munkatervnek pontosan kellene meghatároznia azt is, hogy a B.H. alkalmával hány tagot vegyenek fel egy­­egy üzemben. 4-I I .... ... ■ : | | ' ' 1 ' ■ .... < , , , * ' .......... .1 I .............

Next

/
Thumbnails
Contents