Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1955-04-28

-i- ^ jgijjj hogy & dikoráolók jók— ártéksléstk izorlut igon színesek és ötlstsssk, azonban ahhoz, hogy sikeres lágyán a felvonu­­láaunk a tribün slőtt, mégis csak az előzőkben - ha bár elég hosz­azan — elmondottak tudatosítása szükséges* A munkát tovább értékelve megállaxtthatjuk azt, hogy a taggyűlések, amelyeknek a feladata a kommunisták élenjárásának, meggyőzésének biz­tosítása, lett volna, nem mindenhol töltötték be ezt a hivatásukat* Az Olajgyár 111-as alapszervezetében nem volt reagálás a beszámolóra, ffiwH *at jelenti, hogy a beszámoló nem volt elég mozgósító* Javasoljuk az olajgyári elvtársaknak, hogyvlzsgálják meg ezen a téren a munkát komolyabban, nehogy az előirányzott létszám rovására menjen ez a passzivitás* Ugyanezt elmondhatjuk a pártosoport értekezletekre r- is. Még mindig nem tudtuk elérni azt, hogy mindenhol minden pártcso­­portban megtartsák az értskszletsiket és mint egy a taggyűlésre való felkészítést is jelentett volna ez, úgy, hogy a pártosoportbizalmi már felajánlást tehetett volna a taggyűlésen, hogy a pártosoport tagjai egy emberként fcgnak réeztvenni a felvonuláson* .—...—j—-.. Alihoz, hogy a kerület üzemelnek eredményeihez méltó felvonulás legyen,­­a tribün slőtt hangos, lelkes, a K.V* jelszavait kiabáló tömeg vonul­jon ek,- végre kell hajtanunk az elmondottakat* A kerület elvonulása, mint ahogy az ütemtervben már jeleztük - a ■ r'~' Május 1* útról indulva a Liget körúton át - a 11* kerület mögé csatla­kozva a tribün előtt az első oszlopban fog elvonulni, a Dózsa György utón át- a Tüzér utcai lerakodóhelyig* A kerület ólén 3 zászlót visznek. Két nemzeti szint, és egy vöröszász­lót* Utána következik a kerület dolgozóinak menetét megnyitó tábla- amely kidomborítja a kerület jellegét, - tehát az ipari termelvényeket és a mezőgazdaságot Is# A kerületi tábla után síró élő vőröscsillag fog következni úttörők­ből, akik piros *■* zászlót visznek. A dolgozók menetét 500 úttörő, 500 DISZ. fiatal és 500 sportoló nyitja meg, ezután következnek a kerület üzemeinek dolgozói. A sportolók elvonulása után következik egy élőkép- anya gyermekkel a karján, mellétté két oldalt két katona, mögötte középen munkás, paraszt, és értelmiségi. AP»ly a béke megvédését szimbolizálja. « ________________________/s__________________________________________________| v .III . I II I I !■

Next

/
Thumbnails
Contents