Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1954-01-28

* n- A K.V, júniusi ágitáeiójának vitaiét jelentené az is, ha a • mogaé^lft \ d&jr'S' agitáció* szempontokban ami a vezetőságválasztássol kapcsolnitcjjp' a jelenlegi hereit vinnék az elvtúrsak és azokat az eredményeit, amit a I dolgozók érdekében jelenleg tasz pártunk. De még van olyan jelonség/bár egy pár nap óta miüta megtartották a népnevelő értekezletet az újabb agí* táei^e szempontbók ez javult/ hogy csak a párt 35 éves harcával foglal­* koznak az elvtársak. Úgy látják, hogy nem szimpatikus a mostani problé­* mákkal foglalkozni. De mást Nagy Imre elvtér s beszéde után várjuk., hogy ^ az cgitáeióban egy fellendülő® lesz, mórt a tapasztalat az, hogy az ered­ményeket ezivosen viszik a dolgozók felé népnevelőink. Feladatunk, hogy most a pártszervezet felé kiadjunk újabb agitációs szempontot, melybe ratg­* magyarázzuk, hogy pártunk az Ígéretét mindig betartja. Főleg fel kell fi.** gyelnt a nár most a beszéd után rögtön megnyilvánuló ellenséges hangra , hogy persze most Ígérnek mert vezetoségválasztág lesz és ez minden nagyobb J eseménykor igy szokott lenni. Vannak olyan hangok is, mely szintén az ellenség hangja, hogy máris lekicsinylőleg nyilatkozik a kitűzött kedves­mények bevezetéséről és a lakosság ellátásának és életszínvonalának meg* / javításáról. Voltak soviniszta megnyilvánulások is olyan kijelentés, hogy ez jó magyaros beszéd volt, utalva arra , hogy Rákosi elvtárs beszédét nem. tartották annak, Arra kell ügyelnünk, hogy népnevelőink minél hamarabb magyarázzák a beszédet.és reagáljanak, sőt előzőleg leszereljék az ilyen / * hangot. A dolgozók nagy többíége azonban megelégedéssel fogadta a beazé­­/ det. A vezotőségválasztás ogitáeiójával továbbá még tajs sztalat, hogy tud­nak a dolgosók a választásokról. Ma már elmondhatjuk, hogy a szervezési * munka mailett folyik as agltétióe munka ia. De még mindig hiányossága /O Jt

Next

/
Thumbnails
Contents