Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.156.a/3)

1954-01-28

r w I / ^ ezzel a beszéddel nagyban elősegítette a\lrerjfelés fokozá­sát. Most már megnyilvánulnak olyan ellenké^es hangok, hog megint Ígérgetnek, mert vezetőségválasztásVlesz. A jelen­tés nem mondja el, hogy fordult-e elő ilyesmi és mit tettünk annak érdekében, hogy ezt leszereljük. A Bőrben már foglalkoztunk a béf'demag-giával azt nem tudom elkép­zelni, hogy hogyan fordulhatott elő ahol ilyen erős pét­­szervezet van es napokon keresztül fojhatott. Azt hiszem ez talán az ébergég hiánya volt. Mi történt az illetők­kel, felelőségre lettek vonva, erről nem beszélt a be­számoló. STUSNERNÉ Valóban igy volt, majd nem eg; hétig folyt a bérdemagógia, elv: volt azonban olyan rész ami a dolgozóknak jogos kérésük volt. Egyes cikkekért a szövetkezet többet fizet mint mi. Kinn voltak a minisztériumból és megmondták, hogy mi nem fizethetünk többet mint eddig . Kőket tettünk át olyan munkára ami eddig nem végeztek és természetesen nem keresték rajta annyit mint a begyakrolt munkások. Az agitáció kérdésével a DISZ-en kivül á többi tömegszer­vezet nem foglalkozik. KAPA Van ahol az agitáció nem megfelelő. Helyesnek tartanám ' \ elv: ha az agitáció azzal is foglalkozna^ hógy a helyi párt­szervezeteknek a pártvezetőségeknek az üzem dolgozói mit köszönhetnek. A DISZ fiatalok műszakokat fognak' ..._i_______________________rendezni, a Járműben a fiatalok 100 ^-ig részt vesznek__,_]____ ezekbe a műszakokba és 5 $-al emelik teljesitmónyűket. —• i BEKCE Az üzemben foglalkoztunk a vezet ':ségvala ztással, de a elv: dolgozók úgy vetik fel, hogy a Pártbizottság fogja ki­választani, hogy ki legyen az uj vezetőség tagja. Mi y megmagyarázzuk a dolgozóknak, hogy most nem olyan lesz a választás'mint 1951-ben volt, most titkos választás lesz és azokat fogjuk a vezetőségbe beválasztani akik jómunkájuk alapján megérdemlik. így dolgozóink nagy ^ többsége most már tisztába van ezzel a kérdéssel. A pártbizalmiak személyesenbeszélgetnek a dolgozókkal és az oktatáson is foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Eddig 22 fő jött már ki azkit a dolgozók jónak látnak a vezető­ségbe. KOPÁCSI A jelentés átfogja a népnevelő tanácskozás tapasztalatait, elv: , Az alapszervekben nem minden titkár elvtárs ismeri fel az agitációs munka fontosságát és igy nem megfelelően állnak a kérdéshez. A tapasztalat az, hogy többet fog­­' lalkozunk a hibákkal mint az eredményekkel. KRAJCS A népnevelő munka a pártmunka legfontosabb része, amit elv: nem tudunk nélkülözni. Az anyag meg van amit lelehet vinni a dolgozók közé, de a technikai lebonyolitás nem jé. A párttagoknak meg kell magyarázni, hogy kiket zárunk ki a pártból. Pl. nálunk felvetődött egy péknek az^esete akit kiakarunk zárni, mert kizsákmányoló és á tagság meg- 1 szavázta, hogy- ne zárjuk ki. A népnevelő felelősökkel a Pártbizottságnak kell foglalkozni. \ i v ’ epk-v-. 1 \ ■ m \ ;■ t , . . . v / yyüyyd : | -T-------------------------------------------------------------------------—......J----r--------------------' ' ■ " ... * ' ' ." " ' .. ......

Next

/
Thumbnails
Contents