Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XV. (1950-ig Rákospalotai, Pestújhelyi) Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.156.a/3)
1952-10-02
' yrr -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------n -4-szállitdsát. A Dózsa tszcs, az &rpád-utcai baromfi tolop építését nég na són fe j ízto be, A másik két ;Tszcs.-nél a közös állottértárara való rátérésro ozidáig nég'non tudtunk eredményt olérni. Ehhez hozzájárult az is, hogy a Pártbizot tsag és Tanács közvotlonül olyan S">gitségot nyújtott, melynek végrehajtására a tszcs, tagságot kollott volna mozgósítani, /pl. az építkezések/ , A tszcs tagok alig votték ki a részüket ebből a munkából, do annál több üzoni dolgozó vett rés zt az épitkozéson,heteken keresztül, s /felvetődött az üzoni dolgozók rész érői, hogy ni segítünk a tszcsnnok, vagy az ő munkájukat is egészébon végezzük el, és készen kapnak épületeket? Ez a tény konoly mértékben hozzájárult ahhoz, hogy sen ^ a sertéstelepet, so a baronfitolopot non érzik a magukénak, nort annak létrehozásáért nem ők harcoltak. Föladatunk, az hogy a tszcs tagokat a harciasságra az eredmények' eléréséért folyd harcra neveljük, hogy őzen keresztül érozzé! a fololő-1 séget is minden egyes tag. Pártunk föladatául tűzte ki a meglévő tazes-k nogorősitését, és az I — ■ s tipuau csoportoknak ■ főj lőtt óbb IH-as tipussá való átszervozését, Ennok egyik előfoltétolo a tazes-k nogtisztitáaa az ollonségos kulák ölenőktől, mivel a tszos-k szervezésénél non voltunk olág óborok, és kulákoK, kulákcsometék befurakodtak a tazes-kb . Nagyrészt a bofurakodotttak ellenséges munkája gátolja a kollektív munka kialakulását aközös állattartás létrehozását a fejlődést, a "T-a3 tipuara való áttérést. a Központi Vozotőség határozata, nujfcy fokozottabb éberségre hivja, fel a figyelműt, önnek alapján megkezdtük a tszcs-k mogtisztitását, Elsőnek a Béko, majd Dózsa, Kossuth, végül a Petőfi tszcs lőtt megtisztítva az odn nem val° olomoktől. A négy csoportból 26 kulák, kulákcsonoto lőtt kizárva, sfX" *________________________________ - •