XXXV.14.b / 5. MSZMP IX. Kerületi Bizottsága. 1957.04.29-1957.06.06. "Ellenforradalmi" események leírása
4 t ÖXveűi alezr. közölte, hogy azonnal indulnak segítségükre; Józsa szds.' * „ ^-s ^®lhivta, ahonnan szintén azt mondták, hogy fognak s egiteni. Eközben megérkezett a harckocsik Lánárd alezr. vezetésével, az iskoláról, és ezek fel is vették a harcot, A tűzharcban a ház padlásán lévő megfig elő állás aknat kapott és ennek következtében többen megsebesültek,'a tele— fonossze^ottexss is megszakadt, úgy© az iskolával, mint a HM-el. Lénérd alezr- a harckocsikkal visszavonult az iskolához, hogy- majd onnan noz még segítséget. Amikor a harckocsik elmentek a2 Üllői ut felől a tömeg megindult a Liliom utcán és a Páva utcán keresztül. Közben egy alhdgy. érkezett fehér zászlóval és jelentette Józsa szds-nak, hogy JááLéter ezr. parancsara a Tíi,ti,'isk* részlege azonnal szüntesse be a tüzet és vonuljon vissza á laktanyába; Józsa szds, közölte, hogy'a parancsot nem veszi tu— dcmasulí mivel ő ezt a paracsot a ©—tői l&pta. Az alhögy, jelentette .heg * Parancsa amit közölt Maiéter ezr-en keresztül, aki összeköttetésbe ali a HM—el, Józsa szds, kételkedett a parancsba és Kovács növendéket kulte át, hogy győződjék meg a parancs valódiságáról; Kovács növendék visszajőve, megerősítette © parancsot, Józsa szds. közöltf az alhdgy-al, hogy biztosítsák elvonulásukat; Ezalatt a ^Ömeg beszivárgott a Liliom utcából a Tűzoltó utcáig; A kapunál lévő biztosítók felszólították a tömeget, hogy tovább ne jöjjönek, mert lőni fegnek; A tömeg követelte adják at a fegyvert, A pk. ezt megttajpidta, ekkor azt mon ták, hegy vonuljanak • vissza, de'szedjék le a sapka-rózsákat és'a lefordított vállapra tegyék a fegyvert, Jozsa szcis. ezt is megtagadta. Intézkedett Józsassás, hogy a kaput egy géppi. biztosítsa és ezalatt átvonulnak a IX,,kér. kpdtáriy- ák a padláson vágott résen keresztül. Mire azonban átértek, a rendőrség w épülete meg volt szállva fegyveresekkel és a rendőrség lefegyverzése folt; így az egyedüli-ut az volt, hogy az embereket meg kell msnteni és bevonulni a laktanyába, A tömeg körülfogta a parancsnokot és az egység egyrészét és ultimátum szerűen felszólították, hogy le percen belül adják at fegyvereiket, mert különben lémpavasra húzzák őket; A növendékek között is válságosra fordult a • helyzet; Ilyen körülmények között a pk, elrendelte a fegyverek* átadását. Ennek megőrténte után a tömeg megéljenezte a katonákat és a parancsnokot és azt kicbálta: a mi katonáink vagytok, magyarokévaltok, igazán a nép fiai vagytok" ’ r Józsa szds. a Tűzoltó utca sarkán osszegyülekeztette a növendékek t és be ina ült ak a laktanyába; Az iskolába csak egyedül Horváth főhőgy; • részlege érkezett vissza teljes fegyverzettel. Ez azért volt lehetséges, mert ők a harcok folyamán a Mester utca felé fbrdultak és ©tt egy krpu- alatt meghúzódtak és egy arra haladó gpk-it leállítottak és fegyverrel £ kényszeritettók, hegy’ hozza be őket a laktanyába. Okt; 29. # «***5*» azt, « parancsot kapta a HM- bői, hogy' a Corvin köz és a Kilión-bsn lévő felkelők csak magyar katonaságnak adják át a fegyvert' és ezerö indítson útba tiszteket és növendékeket a fegyverek átvételére. Ahogy ö Kilián laktanyát elérték se összes ablakokból a civilek éljenezték, hurráztak és tapsolták a katonákat. Kilián'laktanya kapujában állt Mai éter ezr, A felvonuló egység nem állt meg a Kil. laktanyánál, hanem tovább « foreS“ 5*-™ » A Bcr=roe téren kikelték velük, hofiy parlamenterek inuultak a Petőfi hiőén felsorakozott szovjet tankok alakulatához-. Xök Közben ogyre többen / fegyveres civilek/ jöttek és ezek azt mondták, ho^ addig nem teszik le a fegyvert, amig egyetlen orosz lesz Magyarországon, Azt is ej.monoették, hogyha'a felvonuló kátonők egyetlen lövést is leadnak emberkér elpusztulnak.,mivel a házakból az ablakokból figyelik őket. 21.3o h-kor az a hir érkezett, hogy- a szovjet csapatok 24 órán belül kivonulnak Budapestről. 2o növendéket kellett kivezényelni, hogy fedezzék a szovjet csapatok elvonulását.-5- ^ 4