XXXV.14.b / 5. MSZMP IX. Kerületi Bizottsága. 1957.04.29-1957.06.06. "Ellenforradalmi" események leírása

4, Ekkor elmentek./igazolványuk már másnap nem volt érvényes, sert a rádió kihirdette, hogy csak az uj "neszelóri igazolvány" érvényes. Ekkor aár az id eléggé előrehaladott állapotban volt ás féló volt, hogy a bizottság ülés, ről ekések és azonnal elmentek a Beák Ferenc térre, ahova nem engedtek be. £n ott kenuban megkérdeztea, hogy drálv Béla megérkezett-©, azt válaszoltok, hr om. A BM-be futottad, ahol Király Bélát kerestem. Azt mondtam, hogy a Ik..kerületből vagyok, hogy Maléter és Király Bála vár / ezt hazudtam/ Ekkor beengedtek, %lérer mar nm volt ott.'Air Ily Bála csőd ílkozy& fogadott,/hiszen emlékezett rém még a parlamentből / Sok ideje nea volt, aint mondotta: mert vámok rá es meghívott, hogy menjek vele együtt, bocsiba ültünk és a Beák Ferenc térre mentünk,, ahol vele együtt beengedtek. Meg jegyzen, hogy akkor a kocsiba ismerkedtem meg Becsi nevű főhűgy-al , aki velünk vpit. Miután bírálnak elmondtam, hogy be sem akarnék engedni, utasította Becsit, hogrrészemrf agy igazolványt állitasson ki a zal~a szöveggel, hogy mint az öp. bizott­ság tagja bármilyen objektumra beléphessek ős bármilyen jármüvet igénvbe- veEessek. Ezt az igazolványt Beszpot László őrngy. adta ki és irt: alá. /Ekkor ismerkedtem meg Dezsőt Lász lóval/ A bizottság ülése zárt ajtók mögött zajlott le. Amikor király Bélával ^©léptem, már ott voltak a Jeigely testvérek, Angyal István Csongovai #laf. c nevű szakálas. üntálóci doktor, Bproneaiasza mérn k o Bzel Aála% téri ózabó, a %ros téri kis köaéptermetö "kővár” Kopácsi, Márián alezr. Becsi iáhdgy., egy rövid hajú, középtermetű szögletes arcú, nyílt tekintetű, erős álu, erős termetű houv. orgy. oany dános. angyal István és antalóci' azonnal 3z'lni akartak az ellen, hogy an itx tartózkodom* d© ^songovai valamit mentett nekik és amikor Király Béla tegezve leültetett, nem szóltak mégsem agy szót sem. Megkezdődött az ülés; Király Béla, mint elnök bejelentette, hogy még szükabbkörüre . de op©raitvábbra akarja alakitani a bizottságot és legelösször újabb batáridőt tűzött ki, ugyssiis a jelenlevőkből kívánta megválasztani azt a bizottságot, amelynek a feladati lett volna az. hogy állandóan a Beák £©rane téren székeljen. Miután az uj határidőben nov. 2-ban megegyeztek Tcezdetét vette Király uj javaslatának megtárgyalása. Tárgya: A "Nemzetőr! zászlóaljaknak a megszervezése, uj nemzetőri ^igazolványok , azoknak érvényesít áss. Az Összes eddigi igazolványok érvénytelenségének kihirdetése rádióval. Egy határozat elismertetése helyben minden öntevékeny, akim a bizqttsnghál jelentkezik.hogy ©cslöaljat kíván létesítőm or levéllel, majd később f ekkel való ellátása. "HA nemző tori parancsnokságok vezetőinek összetétele: Király azt javasolta, hogy mindé zjl-ban két "forradalmár” egy katona és 1 rendőr vezető vegyem részt. Ettől a kijelentéstől kezdve megindult a harc a * sz-harc" Azért, hogy nem igazságos a vezetők nároeitása. A korvinosok ragaszkodtak eá£pz, hogy afig egy zlj- vezetőségében az arány négy " forradalmár” 1 rendőr. 1 katona legyen, addig a özei Kálmán téri dzabó bácsi" az mellett kardoskodott, hogy minden vezető akár forradalmár, vagy rendőr, vagy katona, nagyon álmosán le kell káderezni, ne hogy kommunista legyen az illető, mert mint o mondotta, hogy seailyen vezetőiben kommunistát látni nem kíván. , Ekkor Kopácsi felállt és a "Szabó bácsinak” kijelentette, hogy ha így áll a helyzet akkor őt akár a helyszínin is le lehet gyilkolni, mart 5 kommunióta és elveit sem a horthv, sam Rákosi börtönben nem tagadta meg. Ezután Király Béla lecsendesitetxe a horgoskodókat és elnapolta az ülést azzal, hogy ez a része a dolognak még ki lesz tárgyalva. Ezúton az ülésen ismerkedtem meg a fentebb említett honv. őrgy-al, aki elmondotta,hogy egy újpesti lakatos, egy munkásgyerek szívből tttm~mim«kit. elmondta, hogy Becsi föpgy. egy patkány, egy mindszantista pártszervező és hogy ott -onácsin kivul. mindenki szívesen látná, ha a ibmaunisták lógnának. Rámutatott arra, hogy éber legyek, senkibe ne bízzak csak Beszpot 3rgy-ba Megígérte, hogy mindenben. a segítségemre lesz. likőr befejezte * mondani­U:V£lTit»í 1 ——7-16- &&

Next

/
Thumbnails
Contents