Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1955-05-05

r ... i t A kerületben az egészségügyet ellenőrizni nem a HNF feladata. Javasolja, hogy a HNF tagjainál változtatásokat kellene végre­hajtani. A református lelkésznek jé tömegkapcsolata van, sok ügyben keresik fel mióta a HNF tagja. Ezt persze ki is hasz­nálja. Hozzáfordultak pld., a kisiparosok a KV márciusi hatá­rozatával kapcsolatosan. Ő magyarázta nekik úgy, hogy dolgoz­nának nyugodtan, még a szocializmus ópitóse jó messze van. Hasonló a helyzet a pedagógusoknál is. Példákat mond, hogy a többi kerületekben milyen elhajlások vol­tak a HNF-ba. A XIV. kerületben elmondották, hogy a jelölő gyű­lések sikere a papság részvételének volt köszönhető. Vagy a i XXII. HNF elnöke előtérbe helyezte az egyház kérdését. Ez mind nemcsak a felsőbb szerveknél volt igy, hanem az alsóbb szervek­nél is, Drapál elvtárs kerületünk egyik megvalósult problémájánál helye­sen foglalt állást, mikor kijelentette, hogy az nem a HNF ered­ménye, hanem megmagyarázta, hogy a Tanácsnak most sikerült azt ^ a problémát eredményesen megoldani. Javasolja, hogy a közeljövőben megtartandó tanácstag beszámolók­ra a HNP tagjai is mozgósítsák a iácósságot. Vagy a társadalmi munka egyéb területein vegyék segítségét a ilNp-nak igénybe. Meg kell beszólni, hogy melyik területen, mi a konkrét feladat. Visszautasítja Jávor et.-nak azt a rnegállapitását, hogy a Ta - nács nem tudja, hogy mi a feladata. A Kongresszuson is úgy érté­kelték eddigi munkájukat, hogy bár az nem volt hibamentes, de általában jónak mondható, Csaté elvtárs:Hiba az^hogy a HNP gyakorlati munkája nincs lerög­zítve, Hiányzik fontról az irányítás, nem tudják, hogy mit csi­náljanak. Ha fentről megkapják a feladatukat könnyebb lesz. A HNP-bán dolgozó kommunisták hibásak abban, hogy nem tudják egy elnökségi ülésre összehívni a tagokat. Hiba az is, hogy ezt a kérdést a VB is elhanyagolta. Felelősségre kell vonni azokat, akik nem mutatnak példát és nem mennek el az elnökségi ülésre. Ezt a kérdést sürgősen rendbe kell hozni, mert nehogy az történ­jen, hogy mikor gyakorlati munkát kell adni, ne találjunk sen - kit. Drapál et, azért nem tapasztalt jobboldali elhajlást, mert meg sem tárgyalták a EV márciusi határozatát. Nem volt rá mód, hogy igy az elvi kérdés kijöjjön. Van mit tenni a kerületben, tudunk feladatot adni a IIKP-nak.No-^ vélni, tenitani kell a lakosságot a békaharcra a termelés érdeké­ben. Ha a felsőbb szervek nem adnak irányítást a munkára, addig is a PVP-nak adni kell feladatot a K!!F-nak. Össze kell tartani az elnökséget, Drapál elvtárs: a bírálatot teljes mértékben elfogadja.. A dol­gom szépítése nem célja. A Hazafias Népfrontot illetően a XV hibát követett cl, ami- rányomta bélyegét az egész indulásra. A Kongresszus határozata éta sok idő telt el, rövid idő alatt hozták Össze a Hazafias Népfrontot. A Párt KV méghatár ozata a feladatát, de azt hogy hogyan hajtsák végre, azt ne:.-, határozta meg. Innen származott a bizonytalanság az egész :-.unkában, A jobboldali elhajlások kérdését ő magában a bizottságban értet­te. Helyes ha az elvtársak rindig közli].-:, amit csel Írok a haza­fias bég fronttal kapcsolatosan, A HNF szerepét illetően jé lenne, ha nem tévesztő ;ék össze a fel­adatot a kezdeményez sss-ol. á 'Tanács, Disz, NDDá feladatait Ille­tőim nőin jelenti azt, hogy őzen a téren a HNF na, kezdem 'nyeshet. 4 ^-

Next

/
Thumbnails
Contents