Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1955-02-24

I" . 1 I '-v-TISZTELŐ T A IS,A C.S! Kö.zsárpolitikai • tervünk elkészítésénél a magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953 júniusi határozatain alapulj kormány- I programmból indultunk ki, amely & szocializmus építésének egyet­len helyes útját jelöli meg, vagyis dolgozó népünk állandóan nö­vekvő anyagi és kulturális igényeinek maximális mértékben való kielégitésát tűzi ki célul. Pártunk _ I, Kongresszusának határozatai a szocializmus építését a Párt és a tömegek széls-e rétegei közötti legszorosabb kapcso­latra alápitja és egyben világosan megjelöli az életszínvonal kö­­é”’v vetkezetes emelésének módszereit, A Központi Vezetőség 1954«októberi határozata szerves folytatása és továbbfejlesztése a III. Kongresszus irány elveinek, £ határo­zat egyértelműen kimondja, hogy Pártunk fő irányvonalát változat­lanul az 1953 évi júniusi programm, valamint -Z ezt követő hatá­rozó tok' tártaim-..zzák, Ezek a határozatok megjelelik azokat a „konkrét feladatokét is, amelyeket a népjólét emelése érdekében meg kell valósítani, igy a termelőd.ráknak hazai erőforrások alap­ján való reális növelését, a termelőeszközök és fogyasztási cik­kek termelésében e lakosság szükségleteinek megfelelő helyes ará­nyok kialakítását. További feladatúnk a mezőgazdasági termelésnek, v< piaci kapcsola­tok szélesítése.és a parasztság anyagi érdekeltsége alapján való gyors fejlesztése, a közszükségleti cikkek gyártásának-erőteljes r-v fokozása. Ezzel egyidejűleg el kell érni a termelékenység növelé­sét és az önköltség csökkentését, a termelés egyenletes és terv­szerű előrehaladásának biztosítását, , . Pártunk III, Kongresszusa megállapította, hogy azok az uj felada-. fok, amelyek az uj szakasz célkitűzéseivel kapcsolatosak/ csaknem minden területen a h<= lyi tanácsok utján, vagy azok közreműködésé- . vei valósulnak meg. ( E feladatok ellátása keretében fogi lkoznunk kell a helyi ip r.ós •. helyi erőforrások fokozottabb fejlesztésével, a helyi szövetkéz-e­­ti és magánk iá ipar, valamint a kiskereskedelem munkájával, az áruellátás megjavításával, a javító ‘és szolgálta tó üze inek meg­felelő működésének biztosításával, a közszolgáltatások-, a ezooi­­ális és kulturális intézmények bővítésével.' Ezeket a feladatok t csak akkor tel ja sitiié tjük eredmény esen, ha _ , . felkaroljuk az egyéni kezdeményezést’, a lakosság aktivitásának ki­bontakozását,- községpolitikai célkitűzéseinek megvalósítása ér­dekében, E feladataink tervszerű ellátásán k biztosítását célozza* az, 1955 évi közaégpolitikai terv, melyet w Minisztertanács 1091/1954* ■ /XI *5#/ számú határoz-te, valamint a Városi Tanács 20/253/1954 • H • számú intézkedése a lepján dolgoztunk ki, . ( '.a •

Next

/
Thumbnails
Contents