Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1954-12-23
( Ka gyár Dolgozók Pártja Budapest, 195'-!-• <3ee • • 1 lift.leér. Pártbizottság I : ; Szóbeli beszámoló. Az akt ivaér telcczlc tek fejlődéséről, taes sztalatairol. A párt Központi vezetősége óriási jelentőséget tulajdonit az aktive gyűléseknek ós éppen ezért élónk figyelemmel kiséri, hogyan szer- 1 ve zik meg ezeket a. gyűléseket a nely i szervezetek* A pártaktivá gyűlések a pártszervezet közvéleményét fejezik ki*, olyan emberek vesznek részt ezeken a gyűléseken, akik szoros kapcsolatban vannak a dolgozók szóles tömegeivel. Az aktíva gyűlés egyik megnyilvánulása pír tünk demokratizmusának, annak, hogy a kommunisták nagy tömegeit b-.. vonják a párt vezetésébe* Hiszen az aktivagyüléseknek az a célja, hogy az aktíva figyelmét ráirányítsa q konkrét gazdasági és politikai feladatokra, mozgósítsa az aktívakat a párt és a kormány határozatok végrehajtására. Kerületünk üzemi párt-Végrehajtóbizottságai egyre inkább megértik az aktivá ülések jelentőséget, amit bizonyítanak a december hónapban megtartott aktive értekezletek is, mivel a decemberi aktíva gyűlések többsége a párt belső életének a pártmunka megjavításával foglalkozott. Ez annál is inkább jelentős, mivel az október hónapban megtartott aktíva értekezletek inkább termelési kérdésekkel foglalkoztak, vagyis a ICV októberi határozatát leszűkítették a gazdasági feladatokra. Az aktíva értekezletek fejlődése lemérhető abban is, nogy a beszámolók kollektív munkával készülnek, és előtte Párt-VB. ülésen megtárgyalják, hogy milyen kérdéseket vitasson meg az aktíva üiés, A decemberi aktíva értekezletek a Pipacs kivételével jól sikerültek. Különösen az E.K.M., a Vörös Október Ruhagyár és a Hungária Jacquardszövőben megtartott aktivaértekezletek. Mivel ezek az aktivaórtekezletek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy milyen módon tudják biztosítani az aktivitást, amit elértek a tanácsválasztás ideje alatt - a további munkánál. Jó volt azört is, mivel kezdeményezések születtek, pl: az E.K.M. aktlvaértekezlete elhatározta, hogy 1955. első negyedében úgy fognak dolgozni, hogy elnyerjék az Élüzem cimet, és egyben versenyre hívták ki a kerület többi üzemeit is az Élüzem cimórt folyó harcban. A 3