Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1953-01-29

r - ~i ^ *• Szükséges azonban az, hogy a SZMK-ek, aktívabban kísérjék fi- * 1 gye lömmel a napközi otthonok munkáját ás azok ellenőrzésére nagyobb gondot fordítsanak, mert vannak őzen a téren hiányosságok, holott nem lehet közömbös számunkra, hogy dolgossá asszonyaink gyermekei, - míg szüleik munkában vannak, - milyen elbánásban és gondozásban részesül­nek. Hiányosság még az, hogy a kér, MÍTOSZ vezetősége, de maga az ügy­vezető elvtársnő sem foglalkozik az úttörő mozgalommal megfelelően éa Így az Uttürőház munkájával sem, holott a Fb, a közelmúltban hozott ha­tározatot arra vonatkozóan, hogy minden Fb, tagnak segíteni és ellen­őrizni kell az uttörőház munkáját. Az ellenség elleni harsban sem tett meg minden tőle telhetőt az MÍTOSZ, amit bizonyít az is, hogy a felvásárlások idején alap szervenként csak egy-két asszony szállt síkra j a felvásárlás ellen, - mint Fi, Bozsik és Császár elvtársnő - a többi asszony . viszont maga is beleesett a felvásárlási lázba, ,(«+­Hiba továbbá az, - hogy bár észreveszik és jelentik, hogy itt, vagy ott illegális hitoktatás folyik éa a VII, alapazerv titkára pl, el­mondja, hogy az evangélikus templom lelkészi hivatalában hlttantanitás folyik, - de konkrétumokat nem tudnak mondani, hogy kik járnak oda és nehezebben megy az ellene velő karcolás. Az egyes MHJ3S2 alapszervezetek kapcsolata a pártalapszervekkel kielégítő, de ezen a téren is vannak még hiányosságok, , a 7~es kör­zet titkára beszámoltat ja ugyan az MÍTOSZ titkárt, de zegitaéget nem ad a munkájához. Ah MBDSZ-nek a többi tömegseervezettel való kapcsolata terén már komoly hibák vannak, P1# a XII, körzet MS3BJ titkára volt h&rthylsta katonatiszt, aki segítés helyett lejáratni igyekszik az MHDSZ-t, A Ház- és lőmbmegbizott testülettel egyáltalán ninos kapoaolata az MND8Z*-nek, amin feltétlenül változtatniuk kall, legjobb a kaposolatuk a bákebizottaággal, amit bizonyít a számol béke-fcisgyülés közös megren­dezése, valamint a III, Magyar Békekongresszusra való készülés, sok ajándéktárgy elkészítése, stb. Még több eredményről számolhatnánk be azonban akkor, ha a kér, Fb, agit,prop, osztálya nagyobb segítséget adott volna a kér, MffBSZ- nak, de nemcsak hogy nem számoltattuk be rendszeresen a kér. MÍTOSZ ügy­vezetőt, hanem rendezvényeiket sem látogattuk, nem hívtuk össze a kor­­dináolős bizottságot a tömegszervezetek munkájának összehangolása ér­dekében, holott mindé;a munka megjavítását szolgálta volna, joVb lett volna természetesen a munka akkor, ha a kér, MÍTOSZ vezetőség a választmány tagjait aktivizálta volna, J 73 _____________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents