Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1953-08-21
r~ ~] Oktat,:ci osztálya m aj tanév regináit ágára. ? l^vásyproi^u' rójak olvasása után a Kösoktatáöílgy valomtm& dolgozóját Őszinte öröm tölti »1 éa még nagyok lelkesedéssel igyekezett®! fogunk hoszi a következő tanév előkészítéséhez, Mason orrnak sorén majd sok minden megvalósul, ami végi kívánsága s nevelőkmk, szülőknek, oktatás* osztályoknak egyaránt. A .küvotksző tsn^v előkészítés© személyi, -tárgyi és pedagógiai feltételek biztosításiból állott. őg ssánelttS hónapban hozzák®zdtünk a következő tanév nekelőszílkség^ letek fel méréséhes’,. Célunk az volt, hogy az áthelyezési kérdéseinek lebonyolítása után olyan szilárd, egységes tantestületet teremtsünk, ahol tapadhtait, régi és kezdő uj szellemben nevelkedett .fiatal pedagógusok együttes erével igyekeznek a szocialista iskola oélMtíiséseinek megve!ósitá*lért. főbb igazgatói m&meélés kellett ahhoz, hogy gondoskodjunk minden 1Akoliban úttörő vezetőről, a pártaktívák Megfelelő számáréi, az igazgató számára megfelelő helyettesről. Van volt könynytí kérdés, nehezen vállalkoztak a kartársak arra, hogy igazgató helyetteái minőségiben ctitkbdjanek a következő évben. Som hívogattunk be jó kid őreinket és elbeszélgetünk velük. Volt akivel azután "megalkudtunk* ha rár mm vállalta el m Igazgató háyettességet, akkor "legalább" a jövő évi oktatási, illetve oktaté gárdába álljon be, mert hiszen ezeknek a kivlaazt álról is nekünk kell gondoskodni. A július hé folyamán vidéktől, vagy máé kerületből idahplyesett nevelőkkel ölbeszigetiünk. Ifékeztünk megismerni Őket és olyan iskolába helyezni, ahol legjobban meg tudják állni a helyüket. Igazgatónk szeretettel fogadták az uj nevelőket és közölték velük jövő évi beoozt aukat, hogy alkalmuk legyen oktatói -unkájukra kollőképppen felkészülni. A jövő Óv tárgyi feltétjeinek biztosítás ra elsősorban megszerveztük iskoláink tatarozását, meszelését, padló inait:, ablakainak javítását, ••intogy 319.000 Ft. értékben. G&zd&aigi előadónk és az osztály többi dolgoséi is állandóan ellenőrzi ezeknek a murikílatoknak toldását és a nagytakarítás megszervezését. Az iskolák uj bútorzatáról & Fővárosi fan Ica gondoskodik, iáig mi a meglévő bútorok iskolaként! jobb, helyesebb elosztását végezzük el. De nemcsak az oktat el osztály, de ms~ k a* egyes iskolák i© lelkesen dolgoztak asért, hogy uj otthonnal V_________,__________________ AL ................................