Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1953-07-09
nem történt -javulás. As is elvette a keuveraet a munkától, hogy a itt a p?op. szemináriumon kaptunk bizonyítványt, de az én bizonyítványomról kihúzták azt, hogy "jól elvégezte" és csak azt hagytak meg, hogy elvegeii-p '* TTp-v p-ondotbam, hogyha csak elvégeztem a prop. ozemmnriumot, aKioO nei vagof alkalmas pr^andistának. Szívesen vállalok pártmunka végzését de nem propagandista munkát. Piaveczki elvtárs: A kiválogatás nálam is rossz volt, mindössze csak 5-en voltak'. Prőp. munkát azért nem vállalok, mert 1^51.-ben partisi ol elvégzése után vidékre akartak helyezni, amit^en nem vallalta. » l évre megvontak tőlem mindenfele partmunka végzését. Most az alapszerv ben szervezőtitkárnak akartak beállítani, azonban ehhez a kér. -tb. neír dáwlt Swá éppen a fenti eset miatt, s úgy érteztem, hogy akkor propagandistának sem vagyok megfelelő. Másik okom aJ» 3?i^Sdrul s van, s feleségem dolgozni megy, így a gyermekek ellátása J3 wü idiez elfoglalja az időmet. Minden hetem mindenkivel foglalkozta^, hogy j 3 jön ei,°a munkám aránylag eredményes volt. Porzovics eivtársnŐ: Családi körülményeim megváltoztak, újból férjhez mentem, Valamint “kislányom is súlyos beteg, e c^tam kellő" osan helytállni a prop. munkában. A pártszervezettől nem kaptam kellő Segítséget, a kiválogatás is rossz volt. A hallgatok nem akartak hozzászólni, ez is elvette a kedvet a munkától. Bende elvtárs: A bírálat amit az elvtársak elmondottak sok esetben -iogo's? de abbáiTT'Tiogy a hallgatók kiválogatása rossz volt az elvtarsak is hibásak, mert nem segítettek a kiválogatás munká3aban. Az elvtarsa áltál felvetett hibák nem lehetnek okai annak, hogy a jövőben ne vállaljanak prop. munkát. Az elvtársakban van egy bizonyos sertodottseg, ae személyi sérelem nem lehet ok arra, hogy az elvtarsak íelre^lloanak, mert ez a Párttól való meghátrálást jelenti. Fonvó elvtársnő: Az elvtársak nem eléggé látj^_ a propagandamunka^ fontosságát, nem 'értékelik eléggé. Az elvtarsak sértődöttségét ereztek mert nembdicsérték meg az elvtársakat külön-kulon, pedig mar az is dico^* rét! hogy újra propagíndistánaK akarják beállítani az elvfeu-sakat Minden üzemben már vannak nehézségek, de ha az eivfcarsaknak nem hátrálnák nieg, hanem közösen összefognak, akkor le lehet győzni okét. Kosik elv társnő: Meg lehet állapítani, k°6y az A^T^ártunk6 is^megis van,' 'de "a partszervezet is követett el hibákat. A mi 1 irtunk is g látta most a hibákat és harcol tovább azok kijavításáért, az elvtarsak nak is ezt kell tenniök. Nálunk is voltak nehezsegek, de a propa6anaisták a pártvezetöséghez fordultak, foglalkoztak a problémákkal és érték el eredményt, amit mutat, hogy a hallgatók jól elvégeztek az ev t. Rembeczki elvtárs: Az elvtársak sok igatságot mondottak itt el,^de nem ■kommunista magatartást tanúsítanak akkor, mikor le akarnak mondani a pártfunkcióról. A tapasztalat azt mutatós, hogy csoportosan keli behívni a propagandistákat beszélgetésre. Kovács elvtársnő: Valamennyiünk számára tanulságos_ volt ez ja m^góeszél'és. Ni szeretném'emelni az elvtársaknak, hogy egy kommunista előtt csak két ut van, az egyik az, hogy feltétlen bizalommal ^veti a partot, lervüri a nehézségeket, a másik, hogy a megalkuvás mocsarába süllyed. Az elvtársak a második utón tettek egy lépést. A hozzászólásokból kierzohor-v van az elvtársakban egy bizonyos sértődöttség, de az elvtarsa) évköibenbLm SonSták eí a hibákat Balogh elv társnő, de minden elvtars bizonyos oncéiuságot látott az oktatásban, mert azt mondottak, hogy kar baveszett idő volt a fekészülés. Pedig ez nem karbaveszett idő, mert egyrészt az elvtársak tanultak, másrészt ha csak 1 elvtarsnak adjak at ______________________________________________8