Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1953-05-21

r - n I . Az ;.L. gyártásához szükséges alkatrészeket dontoen^a pótalkatrész ko­szit! el, de a kérésszéurény t, mely legdöntőbb a gyártáshoz, biosjgyoi’— bon készítik, ebből még egyetlen db.— ot sem kapott a vállalat* idas olvtárs- mondotta, hogy a Diósgyőri üzemben ennek az alkatrésznek a gyár­tás diós loo.ooo t-oo beruházás volt szükséges, ezzel az összeggel pedig gyáron belül is meg 1 'letett volna oldani* uz acóluiitódooen igen na{^y a se 1 űrit, de a pótalkatrész részleg is nagyon sok selejtot kap Diósgyőr­­bőJ. Az ú.L. részlegnél komoly probléma van a munkaerők kérdéseben, mert az egyes vállalatok nem adják át a munkaerőket, inkább megfizetik a bűn­­totóst* Hidas oÍvtárs megállapította, hogy az S.n. resziegoen ook^olyam munkát végeznek szakemberek, amit betanított munkás is ol tudna végezni* Hiba az is, hogy a Vörös Csillagban ragaszkodnak ahhoz, hogy csak 5 hó­nap után teszik teljesitménybórbe a betanító tt munkásokat, holott egy részük már dolgozott előzőleg is esztergályos munkán. A szerszámellátás sem megfelelő, sokszor 1/2 órát is várni kell a dolgozóknak ogy—egy fúró megköszörülósóre, ez is gátolja a munkát. Az S.L. részlegben Hollak elv­­társ beszállása »-a munkához nagyon rossz, azt a javaslatot tette Hidas ülvtársnak, hogy az G.L. kapacitásnak megfelelő‘kapacitást vegyenek ki a jVf, vonalról, csökkenek a D.T. gyártását, akkor teljesíti az >á#n. a tervét. Ezt Hidas elvtárs helytelenítette, addig 2 hónapos lemaradás van rs az.; .L. gyártásban. Javaslom, hogy a bárom fontos területre, melyjnost a V.Cs. Traktorgyárban van, a Pb.-ból egy-egy osztály titkárt t gyu.uk meg felelősnek. A három főfeladat érdekében jobbá kell tenni a gyúrón belüli kooperációt. 'Ehhez szükségesek a rövid műszaki megbeszélések, A Y.°s. Trak tor gyár a három fontos területen valósítsa meg az ” Adósság-tat^ lát’’ melyen naponta értékelik a teljesítést és lemaradást, illetve, hogy mit hoztak be a lemaradásból. A pártszervezetek információját a b. felé jobbá kell tenni, mert ott tudtak az elmúlt időben is hatékonyan intéz­kedni, ahol jó volt az információ. A DISZ flsfcalok mozgósítása a nagy feladatok megoldásúra a pótalkatrész-részlegben jól belendült, de másutt nem nagyon, az ottani fiatalok lendületét tovább kell vinni, mert ez előbbre viszi a tervteljősitést. Összefoglalva a V.Cs. Traktorgyúrbán a tervteljesitós a gyáron bőiül von, ezt az ágit áclóban tudatosítani Kell. Nem szabad mindig objektív nehézségekre hivatkozni, mert bár van anyag­hiány, de ami a havi terv teljesítéséhez szükséges, az az anyagmennyiség gyáron belül van. főfeladat az, hogy amit Bákosi elvtárs a május lo.-i választási naggyalésén kért a dolgozóktól teljesítve legyen. i.rizsán elvtárs; Igen fontos a V.Cs. Traktorgyár kérdése nemcsak kerületi, hanem országos viszonyba tban is, mutatja ezt az is, hogy Rá­kosi elv társnak kell referálni a gyár helyzetéről. A V.Cs. ■‘•rektor gyár Pártbizottsága jól áll a feladatok megoldásához, megalkuvás, szájtutisag nincs. Jól kidolgozták a napi ellenőrzés lehetőségeit, a népnevelők át­csoportosítását, üzért meg kell dicsérni a Pb. munkatársait és a partve­­zotösógeket. Vagy o mellett egy bizon osfoku önelégültség egyes terüle­teken, előfordul különösen a Kolozsvári elvtársnál, hogy egyes k ödöse­ket egyedül akar* megoldani. Vagy olyan vél mónyek is vannak, hogy nem lehet olyan nagy baj, hiszen az I. negyedév tervtőljesitóse is sikerült. Nehéz a politikai munkájú a Vörös Csillag traktor gyúrnak, mert a terme­dért loo c/ir~oo eröfeozitóssel kell dolgozni. A keüvetlenség, letörés hangulatát meg kell szüntetni, ezt a kérdést jól oldotta meg a V.Cs.gyár A vállalat főmérnök kissé talajtalanná vélt, foglalkozni kell vele. A kor. Pb.-on súlyosabb hibák vannak, mint a V.°s. Traktorgyárban. Kembecz­­ki elvtárs pl. a politikai munkát teljesen kihagyta a 'beszá olójaból, pe­dig a feladatokat csak jó politikai munkával lehet megoldani, Vigh elv­­társ, Kovács elvtársiig sem tud megfelelően foglalkozni a V.Cs. Traktor­gyárral, nem teljes a jólértesültsegük, ezért ha kimennek az üzemben nem tudnak megfelelően segítséget adni. Az osztayltitkároknak instruálni kell 4 *i'-'

Next

/
Thumbnails
Contents