Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.111.a/3)

1952-05-29

r - - ~i J is voltak* Hiányosság volt ez is, hogy egyes alapszervak, mint $1. a Fedéllemezgyár, SKM, Pipacs nem tartották meg az ütemterv szőrűt a oeoportbizalmi választásokat* A körzeti alapszervezetek közül a pártbizalmi választást nem min­den körzet tüdta határidőre befejezni, mert egyes csoportoknál a tagság egyrésze idős 4a beteg és igy egy-vagy kát elvtára jött össze a 6-8 tagú csoportból ás el kellett halasztani a pártbiaalmi válasz­tást, Előfordult olyan hiba is, - a határidő betartása-érdekében, Pl. « X-es és II-e6 körzetben, ahol a pártbiitómit az egyik tag lakásán választották meg# Amikor erről tudomást szereztünk , ezt leállítottuk és megmagyaráztuk ennek helytelenségét, s javasaltuk a körzeteknek, hogy azok a betegek ás Seregek, akik nem tudnak résztvennl a csoportbi­­zalmi választásokon Aráéban adják be az elapazervezeteknek a bizalmi r* személyére vonatkozó javaslatukat. Az l-es körzetben összesen lo csoportbizalrait kell választani, eb­ből 8-at megválasztottak. Itt Bozsik elvtársnő csoportja volt a legjobb, ahol a tagság 99 #-a megjelent a választáson. Az elvtássnő jól felké­szült, bírálta a passzív tagokat, ugyanakkor önkritikát gyakorolt, hogy keveset foglalkozott a csoport tagjaival, amiért a tagság meg is bírál­ta őt Ős utána egyhangúlag megválasztottál'; az elvtársnőt. A £-es körzetben 18 közül 14 választás már megtörtént, az elmaradt 4 csoport tagjai az előbb felsorolt okok miatt nem jöttek össze, A leg­jobb csoportértekezletet herék Mihályné és Walsz Károlyné tartották, ahol a tagság loo #-a megjelent. Az elvtársak jól felkészültek és a tag­ság aktivan hozzászólt a bizalmi beszámolójához, A bizalmiválasztásokat a 9-es körzetben határidőre, V,19-re befejez­ték, 17 pártbizalmit választottak meg, Ebből 14 páxtbizalmi-válaaztáa igon jól sikerült, a tagság átlagban 95 $~ban megjelent, Mindössze há­rom csoport volt, ahol a tagságúik csak 6o #~a jelent meg. Az 5-ös körzetben 3 pártbizalmit választották meg* Itt is befeje­ződött a pártbizalmi-választás, összefoglalva: megállapíthatjuk, hogy kerületünkben a caoportbizalmi­­válaaztások jól sikerültek ée a fenti hibákat a kér,Pb, szervezési osz­tálya az alapszervezetek segítségével kiküszöböli és a jövőben fokozot­tabb mértékben ellenőrizzük alapszervezeteinket az egyes feladatok vég­rehajtásában, lA

Next

/
Thumbnails
Contents