Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság XIX. Kerületi (1950-ig Kispesti) Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.111.a/3)
1951-11-16
p § Hiba volt részünkről, hogy minden erőnket egy kérdésre, a vezetőségyá- f " lasztásokra összpontosítottuk, s ezért elhanyagoltuk a november 7-el 1 ' munkaversenyt és nem vettük figyelembe, hogy ennek milyen hatalmas jelentősége van az egész ország dolgozói számára és az évirterv teljesítésére. .Vladár elvtárs véleménye szerint a mai jelentés eléggé felszínes. Rámutat arra, hogy a november 7-i verseny után bizonyos megtorpanás tapasztalható, s minthogy véleménye szerint a termelési osztály nem tartja eléggé kezében a termelés irányítását, a visszaesés megelőzése érdekében javasolja, hogy a P.B. termelési osztálya az ágit.prop. osztály segítségével vizsgálja meg, hogy a kerület sztahanovistái résztvesznek-e rendszeres pártoktatásban, azonkivül többet foglalkozzanak velük,a termelés területén is nagyobb eredményeket tudnak elérni és jobban tudják maguk után huzni a tömegeket. Javasolja, hogy a műhelyek és üzemek közötti versenymozgalmat a verseny nyilvánossága mellett fejlesszék fel, mert ha az üzemi dolgozók látják, hogy a versenyben hogy áll a másik üzem, vagy mü- 1 hely, az serkentőleg hat rájuk. Nézzék meg továbbá, hogy milyen mérvű az áthelyezés az üzemekben és az indokolatlan áthelyezéseket igyekezzenek megakadályozni, ez különösen a Hofherrnál ás az BKM-nél áll fenn. Javasolja, hogy a titkári értekezleten az üzemek munkáját a terv teljesítésén keresztül értékeljék ki. Helyezzen súlyt a P.B. arra, hogy a párttitkárok szakmailag is képezzék magukat, mert igy hozzá tudnak szólni a termelési feladatokhoz is.Véleménye szerint a termelési osztály munkáján is gyökehhresen változtatni kell, az osztály jelentéseiben a jövőben használja fel az üzemek jelentéseit Is akkor jobb anyagot tud a P.B, felé vinni. A DISZ titkár hozzászólásával sincs megelégedve, a feltett kérdésekre nem kielégítő válaszokat adott.Jövőben arra kell törekedni, hogy a problémákat minden esetben a helyszínen vizsgálják felül, igy az elvtársak jelentéseikkel jobban fel tudnak készülni és a P.B-i ülések nivósabbak lesznek. Krizsán. elvtárs véleménye szerint árjelentés kettőt tükröz vissza, meg pedig azt, hogy a Pártértekezletre való előkészület elvonta az elvtársakat az egyéb feladatoktól és igy rövid idő állt rendelkezésükre a jelentések elkészítésére, de nem volt megfelelő anyag sem a jelentés összeállításához . Hiányolja, hogy az ellenséggel keveset foglalkoztunk, ami különösen a Hofherr gyárban mutatkozott meg. Javasolja, hogy a verseny továbbvitelét, amely a Budapesti Pártkonferencia tiszteletére lesz beindítva " arccal az ellenség 'felé " jelszó alatt inuitsulc be, mivel az ellenség hatalmas károkat okoz. Javasol ja, hogy a sztahanovisták mimkamódszera.tadás 't lehetőleg hegenként értékeljék ki és a kiértékelés eredményét hozzák 'minden héten a P.B. elé, valamint a titkári értekezleten is ismertetni kell. A munkamódszer átadás a szövőgyárakban általában kiél -gitő, a Hofherrnnl azonban hibák vannak. A Hofherrban egyébként a vállalásoknál is hibák voltak, mert akkor akarták tenni a vállal- st, araikor a termelés a legmélyebb ponton volt, c a dolgozók úgy erezték, hogyha tesznek is vállalásokat, azokat teljesíteni nem tudják. Mindezek ellen;re megindult a Hofherrban egy egészséges folyamat a vállalások teljesítésére, voltak olyan művezetők. akik 5© órás műszak után mindössze két őr t aludtak, hogy jó eredményt túrjanak elérni üzemrészeikben, amely erőfeszítésük valóban kiváló eredm Ínyeket hozott. Megállapítja, hogy sok olyan dolog van? ütni azt igazolja, hogy nőm vagyunk elég rugalmasak. A dolgozóknak a tudomására kell hozni, hogy milyen események tört bitek bent az üzemben és akkor a dolgozók felveszik a harcot az ellenséggel szemben. A fegyelmi bízott.::-.gok foglalkozzanak szókkal, akik nem végzik jól munkájukat, beszélgessenek veiül, de ez semmiesetre sem büntetés formájában történjen, hanem nevelési eszközzé'.’ . he u.e elv társ arról beszélt, hogy a Hofherrban leváltott vezetőség megközelíthetetlen volt, cz-raeg kell mondani,- bizonyos mértékig még ma is fennáll, mert a dolgozók jobban közelednének a vezetőséghez, ha tudnák, hogy meghallgatják őket, ami nagymértékben hozzájárulna az ellenség leleplezéséhez, s Tapolczai elvto.ro , helyesli ?zt, hogy a port titkár ok szakmai képzésben is részesüljenek, mert igy ellenőrizni tud jók a dolgozók felajánlásainak reális voltát. Rámutat arra, hogy mivel a Hofherr gyárral külön foglalko-J